Lelet című friss rovatunkban talált könyveket veszünk elő a magyar múltból. Könyveket, amelyekről már nem beszélünk, pedig nagyon is érdemes lenne.
Talán egy magyarországi lap sem volt, amelyik a megjelenését követő pár évben említést tett volna Bujdosó Alpár bemutatkozó kötetéről. Mindezt persze természetesnek is vehetnénk: 1972-ben még harminchét éves, fiatal szerző, túl sokan nem ismerik a nevét. Akkor sem, ha a magyar forradalom idején hirtelen a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) Intézőbizottságának elnöke lett. Kicsivel később már Kéthly Anna kormánydelegációjával utazott New Yorkba.
Hiába, az ENSZ-nél nem sokat tudtak elérni, Bujdosó pedig hamarosan Bécsben találta magát mérnökként. Közben a párizsi Magyar Műhely oszlopos tagja lett, itt is jelentek meg könyvei. A Zárt világot a hetvenes évek végén kezdtük felfedezni, de ettől még hasonló sorsa volt, mint a magyar avantgárd számos kiváló szerzőjének és kötetének. Az emigráns szerzők sorsa is ez, ahogy formai okait is említhetjük. A Zárt világ kísérletező kedvű prózaversei, montázsjátékai itthon sem könnyen jutottak volna el széles tömegekhez. Ahogy nem jutottak később sem, miközben azért az elismerés megjött: 2016 februárjában például a már nagybeteg Esterházy Péter laudálta Bujdosót a székfoglaló kiállításán.
A Zárt világ ismétlődésre épülő nyelvi futamaiból bőven inspirálódhatott. Ahogy abból is, amilyen látomásos közegbe vonta Bujdosó a nagyon is prózai valóságot, az esti krimitől a türelmetlen turistáskodásig. És a szövegek sorában visszatérő tapasztalatig: „most valamennyien börtönben vannak”. Amely egyrészt nagyon is konkrét mondatnak számított, még ha később el is mondta: itt a nyelvi világról van szó, és csak áttételesen, mondjuk, a politikai foglyokról. Végső soron persze az egész összefügg. A kötet egyik legfontosabbjában, A PONT: VAN című prózaversben mégis drámai erővel hangzik el a vágyakozó mondat: ide kell jönni, itt az ember helye. Nem mehetne utána ki, ez egy zárt világ? De a sajátja és társaié: „jó nekik”, „egymásbanéző életük lehet”.
A nyelv megragadhatósága mellett legalább olyan fontos az, ahogy a kötet megjeleníti az emigránslétet, a kívül rekedést és az otthonosságot, a menekülést és a közös élményt. Ahogy Bujdosó 1996-ban a Magyar Műhelynek megfogalmazta: „A Zárt világ nem erre válasz, tehát nem azt jelenti, hogy a nyílt gondolkodást rossznak tartom, és a zárt világban való gondolkodást az egyetlen lehetségesnek; nem, itt arról van inkább szó, hogy világunkban, ebben a szövegi világban ellentmondások is lehetségesek.” A kötet is szembesít vele: hiába tagadnánk el, ezek az ellentmondások meghatároznak minket.
Bujdosó Alpár: Zárt világ. Magyar Műhely, Párizs, 1972
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/36. számában jelent meg szeptember 6-án.
