„Willy mindenütt, minden társadalmi rendszerben minket képvisel, a mi időnkben. (…) Willyben a múlt ugyanolyan élő, mint az, ami a jelen pillanatban történik, sőt a múlt néha olyan erővel tör rá, hogy teljesen úrrá lesz a gondolatain is. A darab végül is arról szól, hogy a fiúk, a felesége, sőt maga Willy is igyekszik megérteni, mi az, ami elpusztítja” – írta 1949-es expresszionista drámájáról, Az ügynök haláláról Arthur Miller.
Az amerikai drámairodalom klasszikusára soha el nem múló érvényű remekműként tekintünk, de milyen kapcsolatot találhatunk ma Miller hősével? Willy Loman alakja az amerikai színház védjegyévé vált. Egyes értelmezések szerint a kapitalizmusban vergődő figura, akit kivetett magából a rendszer. Sokan úgy vélték, Miller az amerikai álom ellen indított kegyetlen támadást a darabjával, amit épp emiatt mutattak be a nyolcvanas években még a kommunista Kínában is. Más interpretációkban a hangsúly inkább arra helyeződött, hogy ez az álomvilágában élő kisember miként áldozza fel magát a gyermekeiért.
Alföldi Róbert, aki most a budapesti Centrál Színházban vitte színre Miller drámáját, rendezésében szintén egy ilyen aspektusra, Willy Loman és családja viszonyára fókuszál. Nem egy sikertelen ügynök, hanem egy mérgező személy gyötrődése jelenik meg előttünk. A toxikus családi kapcsolatok, a traumatizálás, a fizikai és verbális bántalmazás mentális következményei állnak a középpontban.
Az Alföldi által elképzelt Willy Lomanből hiányzik az empátia, a valóság és álmai közti ellentmondást elfogadni képtelen férfi arra keresi a választ, miért lett ilyenné az élete. Képtelen belátni, hogy fejlődésének legnagyobb gátja saját maga, aki jelentéktelensége, szeretethiánya miatt folyamatosan bünteti családtagjait, és akik így maguk is pszichés problémákkal kell, hogy megküzdjenek, félelemmel, bűntudattal és szégyennel kell, hogy éljenek. Willy Loman öngyilkosságával családja nemcsak a nagy összegű életbiztosítást kapja meg, de a szabadságot is.
Bíró Bence dramaturg, aki újrafordította Miller művét, jó ritmusban feszesített a jeleneteken, jócskán lazított a szövegen is, mai tónusúra formálva azt. Alföldi minimalista térbe – Kálmán Eszter egyszerre retró és letisztult díszletei közé – helyezi a történetet, és hasonlóan szikár a rendezése is. Nincsenek felesleges helyzetek és helyszínek, de a lehető legérzékenyebben mutatja meg, milyen nyomasztó is a mérgező családban való létezés.
Stohl András Willy Lomanje sok pillanatban tökéletesen találkozik Alföldi elképzelésével, de a bemutatón sokszor kibillent ebből a helyzetből, és inkább erőből próbálta megoldani a szerepet, így játékának ritmusa hullámzóvá vált. Hasonlóan töredezett volt Fehér Tibor (Biff) és Szécsi Bence (Happy) alakítása, míg Balsai Móni magával ragadó érzékenységgel formálta meg a lelkileg megnyomorított asszonyt. Megtört tekintetében, csendes kéztördeléseiben benne volt minden fájdalom. A záróképben pedig mintha már egy másik asszony fogadta volna a bútorszállítókat, egy olyan nő, aki lehetőséget kapott az új életre.
Arthur Miller: Az ügynök halála. Rendező: Alföldi Róbert. Fordította: Bíró Bence. Centrál Színház
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2024/09. számában jelent meg március 1-jén.
