Vízszintesen fekszik a Szabadság-szobor a Gellért-hegyen, a háttérben ott a Mol-torony. A kép ismerős: a Szabadság-szobor – emlékeim szerint – nagyjából egy éve dőlt el, csupán a felhőkarcoló maradt állva az előző Pintér Béla-darab, Az Imádkozó bemutatóján. Mintha a díszlet azóta ott maradt volna a színpadon. Közben a szereplők egy része korábbi családi, házassági, gyerekvállalási konfliktusaival átsétált a Réka és az oltatlanokba, a legújabb Pintér-előadásba. (Mindez természetesen annak tűnik fel csupán, aki a társulatnak a mostani premiert megelőző opusát is látta. Aki nem látta, ne zavartassa magát, a megértést tekintve olyan ez, mint az Egy magyar nábob nélkül olvasni a Kárpáthy Zoltánt.)
Az Imádkozó jó ritmusú, lendületes előadás volt, korábbi, általában még jobb Pintér-darabok eszközeit láthattuk viszont, de hiányzott belőle az innováció, az újdonság íze. A Réka és az oltatlanokból viszont jóval több minden hiányzik. Az a benyomásunk, hogy a szerkezet elkészült ugyan, de a részletek sokszor a szellemtelenségig elnagyoltak, kellően nem átgondoltak. A darab kidolgozatlan, párbeszédei nemegyszer suták, félresikerültek (leglátványosabban talán, amikor az újnyilas szeánszon a tübetejkát viselő nagyasszony, Enyedi Éva faggatja Gálvölgyi Jánost, a nagy öreg nemzeti fűzfapoétát), de félresikerült, jóformán minden invenció, eredetiség nélküli a hazai szélsőjobbos, ősmagyar-sumerológus szekta parodizálása is. A parodizálás persze ebben az esetben nem könnyű feladat. Ugyanis hiába rendkívül virulensek az olyan ősnyelvmagyarázó, a XIX. században Horvát Istvántól, később Badiny Jós Ferenctől származó bugyutaságok és „átírások”, mint hogy a Boszporusz eredetileg Búsporos lenne, az efféle kísérletezéseket többnyire gyorsan és részint hatásosan kifigurázta a hazai szellemi élet. Elegendő csupán Babits Mihálynak az ősi magyar Káp istenről szóló vitriolos írására gondolni, a káptalannal, a káprázással és a káposztával. Hasonló példák színpadi gyártása ezért is keltheti az utánérzés kellemetlen benyomását, amikor az Ószövetségben az Úr keze által írt mondatból – Mene, tekel Fáresz – az egyik jelenetben Menjetek el Perzsiába, vagy Mózesből Mézes lesz. Az utóbbi kétségtelenül viccesebb – elsőre. De poénként legalább tízszer visszatér, ugyanúgy, mint a valóban jól sikerült nyelvi lelemény, a Jézusból lett Gézus.
A kidolgozatlanság másik látványos tünete, ahogy – a korábbi Pintér-daraboktól eltérően – egy-egy kifejtésre váró gondolat elenyészik, eljelentéktelenedik; ehhez kapcsolódva esetleges az az összefüggésrendszer, amelyet a régebbi előadásokban megszokhattunk. Ennek hiányában üressé válnak az Orbán-rendszer működését illusztráló fordulatok, a finom politikai aljasságok, a covidoltással szembeni érthető szkepszis találkozása az oltásellenes összeesküvés-elmélettel, a darabzáró groteszk halálvízió a zsákutcába került szereplők önirtásával.
Az előadás első fele olykor vontatott, és – magamat kell ismételnem – fordulataiban, gegjeiben alulmúlja Pintér Béla korábbi munkáit. A legerősebb pillanat, amikor Péter Kata koncert alatti flesselése közben megjelenik Jézus. Álom és valóság párhuzamba lép egymással, a rendszer megjelenik az emberi agyban, és tudatot formál. (Ennek színpadi megjelenítésével eddig még nem találkoztam.) A második fless alkalmával Jézus helyett Orbán Viktor tűnik fel, és válik (mint napjaink Magyarországán) istenpótlékká. A következő pillanatok A kétfejű fenevadot idézik Weörestől. Ott a császár és a szultán, itt Orbán és Gyurcsány bülbülködik egymással. Éppen úgy, mint a darab nyitójelenetében a Miniszterelnökség meleg tisztviselői. A befejezéshez közeledve a Réka és az oltatlanok jóval többet ígér tehát. Maga a darab válik őrült szeánsszá, amellyel kapcsolatban titoktartást vár el tőlünk a háttérben intézkedő rejtélyes karmester. Nagyszabású előadás lehetősége bomlik ki – sajnos töredékeiben, beteljesedés nélkül. A szereplők játéka erősen ingadozó színvonalú; a legjobbak között Gálvölgyi Jánost, Adorjáni Bálintot, Szabó Kimmel Tamást, Fodor Annamáriát kell említeni.
Réka és az oltatlanok. Pintér Béla és Társulata, Újpesti Rendezvénytér. Írta és rendezte: Pintér Béla
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/37. számában jelent meg szeptember 15-én.
