Wándör Vumen Budapesten, éjszaka egy templomban találkozik Szupermennel. Személy szerint egyiket sem ismerem, nem olvastam róluk szóló képregényeket, nem láttam szuperhősök történeteit feldolgozó filmeket. Az előadás, a Wándör Vumen és Szupermen ennek ellenére nemcsak pontosan érthető – még nekem, a kívülállónak is –, de megkapó, nagy hatású. Kutszegi Csaba színházi kritikus tudtommal első, a HöKöm Project drámapályázatán nyertes darabját a Független Színházban, a Füsziben játsszák Kovács Henrietta rendezésében, Grisnik Petra és Inoka Péter közreműködésével.
Miután a két főhős hosszú, távoli útra indulna a templomból (feltehetően a toronyból), a jelenet megszakad. Színvonalas képregény-animációkat látunk (Kovács Dorottya és Czenki Vivien munkái – ezek kötik össze más esetekben is az epizódszerű jeleneteket), majd 24 órával korábbi időpillanatba jutunk. Kiégett anyuka és apuka éppen a dugóban ül, és nem tud közös nevezőre jutni abban, hogy érdemes-e lekanyarodni a rakpartra vagy sem. Konfliktusuk kisszerű, akár a többi jelenetben feltűnő szereplők nagy része esetében. Párbeszédeik általában szleng- és lózungtöredékekből táplálkozó áldialógusok (így az olyan jellegzetes figurák, mint a pesti utakon autóversenyt játszó amorális bunkóék, a gasztronómiai tévésó résztvevői vagy az ismerkedés céljából találkozó pár esetében), sokkal inkább szólnak mindarról a kisebb-nagyobb nyomorról, ami általában nem válik nyílttá, csupán a háttérben húzódik meg. Van persze, hogy felszínre jut, mint a darab legerősebb pillanatában, a beteg, szegény körülmények között élő, a gyerekéről kényszerűségből lemondó anya megrendítő monológjában.
A szerző töredékekből építkezik: idővel aztán egy-egy elejtett megjegyzés, gondolat a helyére kerül, a látszólag össze nem függő epizódok egységessé formálódnak. Mintha csak azt az előadás végén Szupermenről elhangzó kijelentést akarná a darab finom eszközökkel igazolni, hogy a világ sorsa, eseményei eleve elrendeltettek a 23. zsoltár egy sorának fényében (ezt is Szupermentől halljuk): „Nem félek a gonosztól, mert te velem vagy.” Az eleve elrendelés tehát pozitív töltetű, azt az előadás közben keletkező (vagy csupán megerősödő) közérzületet írja felül tapintatosan, hogy a világ jóvátehetetlenül elromlott. A befejezés nyitva hagyja Wándör Vumen és Szupermen sorsának alakulását. Vagy megtörtént a csoda, és elrepültek a templomtoronyból, vagy az általunk érzékelt látszat a valóság, és halálra roncsolták magukat a zuhanás következtében.
Grisnik Petra és Inoka Péter pillanatok alatt vált alakot és egyéniséget a színen, hitelesen jelenítve meg a legkülönbözőbb szerepeket az orvostól a bunkón, a társkereső csóró diszpécseren, a műsorvezetőn át a rendőrkocsi egyenruhás utasaiig. Kutszegi Csaba darabja megérdemelné, hogy hosszabb ideig, és akár több (és vidéki) helyszínen is minél többet játsszák.
Kutszegi Csaba: Wándör Vumen és Szupermen. Független Színház. Rendező: Kovács Henrietta
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/2. számában jelent meg január 12-én.
