A volt egyházfő érsekként legalább négy esetben utasított úgy vissza panaszokat, hogy tudott a zaklatás tényéről – állítja egy német ügyvédi iroda.
Külföld
Az Európai Bíróság szerint a 2018-ban létrehozott lengyel fegyelmi kamara nem egyeztethető össze az uniós joggal, továbbá veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Március közepéig minden 18 évesnél idősebbnek be kell oltatnia magát.
Az amerikai külügyminiszter szerint Putyin az Ukrajna elleni invázió alapját építi.
A Nyugat agresszió előkészületeivel vádolja Oroszországot, miközben Moszkva biztonsági garanciákról tárgyalna.
Kitiltani nem lehet, de a bosnyákok nem szívesen látják a magyar miniszterelnököt országukban.
A magyar kormány Soros György elleni harcát mutatja be. Így már érthető, tavaly miért használhatta a Magyar Honvédség helikopterét az amerikai riporter.
Film készült az egzisztenciájukat kockáztató lengyel bírók és Kaczynski diktatúrájának harcáról. Az alkotás nagykövete a magyar állapotokkal lát párhuzamot.
A brit kormány egykori minisztereinek egyike is lemondásra szólította fel szerdán Boris Johnson miniszterelnököt, aki az utóbbi hetekben kormányfői megbízatásának eddigi legnagyobb politikai botrányába keveredett a koronavírus-járvány elleni szigorú korlátozások idején rendezett Downing Street-i bulik miatt.
megállapodás mintegy 1050 felperes követeléseit rendezi, akik között korábbi amerikaifoci-játékosok is vannak, és akik szerint Robert E. Anderson, az egyetem korábbi sportorvosa molesztálta őket a fizikai vizsgálatok közben.
A nőt akasztás általi halálra és halmazati büntetésként még húszévi börtönbüntetésre is ítélték.
A következő két-három hétben a napi esetek, valamint a kórházban kezelt betegek száma nagyarányú csökkenését várják.
Az ukrán hatalom különféle vádakkal lehetetlenítené el az ellenzék vezéreit.
A forrásokat egyebek között oltóanyagok beszerzésére és beadására, orvostechnikai eszközökre és a betegségek terjedésének megelőzésére lehet költeni.
Az a terv, hogy a napi tesztelési kapacitás jövő hétre meghaladhatja a százezret.