A sok éves ígérgetés ellenére az M4 sportcsatorna helyén a mérkőzések alatt továbbra is csak egy üres képernyőt nézhetnek.
Külföld
A fertőzöttek rendkívül nagy száma ellenére jelenleg csak 526 súlyos Covid-beteget ápolnak az izraeli kórházakban
A napokban ugyanis kijelentették, hogy az országban stabilizálódott a helyzet.
Elvileg az egészségi állapot követésére szolgál, de szélesre tárja a kiskaput az állami hekkerek előtt.
Nem mintha bármi is bizonyítaná, hogy az 5G mobilinternet meg fogja zavarni a rendszereket.
A világ egyetlen olyan villáját, amelyet egy Caravaggio-freskó díszít, kedden délután kezdték árverezni. 471 millió eurós (169 milliárd forintos) kikiáltási árnál kezdődött a licitálás, de nem kellett senkinek.
Franciaországban a koronavírus-járvány miatt tavaly is jelentős volt a többlethalálozás, de alacsonyabb mértékű, mint 2020-ban, a születések és a házasságok száma viszont tavaly már meghaladta a válság előtti szintet is.
Félő, hogy hamarosan új vitrint kell vennie.
Egyetértettek.
A leginkább aggasztó, hogy a közös magyar párton belüli feszültségek akkor jelentkeztek, amikor valóban szoros együttműködésre lenne szükség, Szlovákiában ugyanis idén helyhatósági és megyei választásokat tartanak.
Legutóbb több mint kétszer ennyien szavaztak rá.
A karácsony előtt értékesítetteket vissza kell szolgáltatni, miután találtak tizenegy koronavírusos rágcsálót.
A zavargások után először jelent meg a nyilvánosság előtt.
Az afrikai ország budapesti nagykövetséget tervez nyitni.
A félretájékoztatás és az álhírek, a cinizmus, a nacionalizmus és az autoriter gondolkodás megerősödött, de ezek hamis illúziók és nem jelentenek megoldást – üzente meg politikai ellenfeleinek.