A számtalan botrányt megélt olasz politikus a jobbközép koalíció jelöltje lett volna.
Külföld
A NATO-tagországok az orosz fenyegetettség miatt szorgalmazzák az intézkedést.
Friedrich Merzet választották meg a Kereszténydemokrata Unió élére.
A segély értéke mintegy 200 millió dollár.
22 óra és másnap reggel 5 óra között Koszovó egész területén tilos lesz az utcára lépni, a vendéglátóhelyek pedig 21 óráig tarthatnak nyitva.
Arra kérik a lakosságot, fogják vissza az energiafogyasztásukat.
A volt lengyel elnök korábban három oltást kapott.
Örömmámorban úsznak a szerb környezetvédők és ellenzékiek, miután a szerb kormány ma visszavonta a Rio Tinto ausztrál bányászati óriásvállalat engedélyeit Szerbia lítiumkincsének kibányászására.
Az új kormány szerint csak így kezelhető a növekvő munkaerőhiány.
Moszkva követeléseit teljesen anakronisztikusnak tartja.
Nem volt áttörés Oroszország és a Nyugat tárgyalásain, a párbeszéd folytatására azonban még van esély.
A miniszterelnöknek sikerült több millió boszniai muszlimot magára haragítania. A térségben Orbán Putyin utasítására kelt zavart és minél nagyobb káoszt – véli Marton Kati, Amerikában élő magyar író, újságíró.
Biden szerint Oroszország ismert arról, hogy agresszió céljából fedett katonai műveleteket hajt végre.
Made in Türkiye – innentől ezt a feliratot olvashatjuk a törökországi termékeken, amivel Ankarának az a célja, hogy erősítse külföldön a brandjét. Erdogannak azonban más célja is van a névváltoztatással.
A volt egyházfő érsekként legalább négy esetben utasított úgy vissza panaszokat, hogy tudott a zaklatás tényéről – állítja egy német ügyvédi iroda.