Egész Bukarestben brutális hajsza folyt a tüntetők ellen, sokan már a „csendőrség mineriádájáról” beszélnek.
Külföld
Kevés durvább dolog létezik, mint kihasználni azokat, akiken segíteni kellene. Az Oxfam-botrány után az érintett szervezetet faggattuk.
Egy elemzőcég kiszámolta a lehetetlent, így a félidős választások előtt újra az egészségügyről beszélnek az USA-ban.
Az ötezer éves tárgyakat a londoni rendőrség foglalta le, és a British Museum munkatársai azonosították be. Még a rablólyukakat is megtalálták.
Genova mellett történt a baleset. 30-35 személygépkocsi és 3 teherautó zuhanhatott a 45 méteres mélységbe
A felbujtásával gyanúsított 37 éves személyt a nyomozati bíró döntése alapján előzetes letartóztatásba helyezték, óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.
Hogyan veszítette el egyik napról a másikra a balliberális oldal az antiszemita-kártyát?
Klaus Johannis azt firtatta, van-e a kormánynak pénze a nyugdíjak és a közszolgák bérének kifizetésére. A kormányzó szocialisták szerint ezzel kárt okozott Romániának.
Évszázadok óta nem látott hőség tombol Skandináviában. Erdőtüzek, terméketlen földek, eltűnő patakok, és takarmány híján levágott állatok jelölik a szárazság útját.
Az egyik pilóta (akinek tízezer fölötti repült órája van) súlyos sérülésekkel, kómában fekszik, a másik a helyszínen elhunyt.
Amerikai holttesteket adott ki Észak-Korea, közben pedig egy titokzatos levél is felbukkant.
Napról napra feszültebb a helyzet Martonoson. A Nyugat-Európából visszatérőkre rengeteg a panasz, a lopások mellett nem ritkák az erőszakos esetek sem.
Elfogadta az ausztráliai Adelaide érsekének lemondását, akit a bíróság korábban 12 év börtönre ítélt.
A Nyugat felé tartó Grúzia, amit még Oroszország sem enged el.
Peking inkább Nyugat-Európára figyel, térségünket hanyagolja – véli Bogdan Góralczyk lengyel sinológus. Interjú.