
India egy ideig nem teljesíti a nemzetközi szerződéseit és nem szállítja le az országban gyártott CoviShield koronavírus-elleni vakcinát – írja indiai kormányzati forrásoktól származó nemzetközi sajtóértesülések alapján az Euronews honlapja.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) március 22-én jelentette be, hogy engedélyezte az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett oltóanyag magyarországi sürgősségi felhasználását, a kínai Cansino vakcinával együtt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig azt közölte szerdán, hogy bár szerződést még nem írtak alá, de heteken belül több millió érkezhet a most engedélyezett vakcinákból
Az Euronews most az írja, hogy a Brazíliának, Szaúd-Arábiának, Marokkónak és Nagy-Britanniának szánt CoviShield-szállítmányt már feltartóztatták. A problémát az okozza, hogy az indiai gyár az ország belső igényeit sem tudja kielégíteni. A hatóságok állítólag csak ideiglenesen függesztik fel az exportot és az intézkedés csak április végéig tart.
Indiában egyre súlyosabb a koronavírus-járvány, a fertőzöttek száma alapján újabb hullámról beszélnek, ráadásul az ország járványügyi és betegségmegelőzési központjának igazgatója szerint a koronavírus duplán mutálódott variánsát mutatták ki Mahárástra államban. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint India a harmadik legfertőzöttebb ország a világon, a fertőzöttek száma megközelítette a 11 800 000-et. Szerdán a napi új fertőzöttek száma meghaladta a 47 ezret.