A dokumentum a második oltás beadásától számított 9 hónapig, pontosabban 270 napig érvényes.
Külföld
Szíriában csaptak le a dzsihadista csoport vezetőjére.
A lap szerint az elnökjelölt szombaton teheti majd közzé a támogatói üzeneteket.
Eközben kiderült az is: Lengyelország keleti részén fog állomásozni a csapaterősítés keretében az országba érkező újabb 1700 amerikai katona.
A Havanna-szindrómára keresett válaszokat egy amerikai szakértői testület.
Tragikus számítási hiba lenne Oroszország részéről bármiféle további katonai behatolás Ukrajna területére - közölte szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
A katonák „fizikai jelenlétén” kívül működésbe hoznak olyan mechanizmusokat is, amelyek lehetővé teszik „egy jelentősebb létszámú” fegyveres alakulat átirányítását.
Csehországban már hetek óta tüntetések vannak a koronavírus-járvány miatti korlátozások és óvintézkedések ellen.
Hordozható légvédelmi rakétarendszereket, könnyű mozsárágyúkat, lőszereket és felderítő drónokat szállítanak.
A kereszténydemokraták új elnöke bebizonyítaná Merkelnek, hogy hiba volt őt parkoló pályára tenni.
Egyszeri támogatás bevezetéséről fogadott el javaslatot a német szövetségi kormány szerdán.
Az új szabályozást Ujhelyi István jelentette be, állítása szerint ő járta ki, mert a kormány képtelen volt erre.
Pedig ebben a korcsoportban a két dózis nem volt elég hatékony. A hatóság kérte őket az engedélyeztetési folyamat elindítására.
Szavai szerint az abban a pillanatban lép életbe, amint egy orosz katona átlépi a határt és beteszi a lábát ukrán földre.
Ukrajna a világ egyik legfontosabb gabonaexportőre.