Csak úgy adhat lendületet a CDU-nak Annegret Kramp-Karrenbauer, ha kilép pártfogója árnyékából.
Külföld
Fel kell készíteni az embereket az új típusú eseményekre, valamint arra is, hogy bármikor bármi megtörténhet.
Nemcsak a híveket, hanem a római katolikus egyház papságát is érinti az elvándorlás Kárpátalján – derült ki Majnek Antal püspökkel készült karácsonyi interjúnkból.
Az SNS vezetői most már teljesen nyíltan vállalták, milyen eszközökkel biztosítják, hogy a párt akarata mindig többségi véleménynek tűnjön.
Tízezrek vonultak végig Belgrád utcáin, hogy tiltakozzanak a szerb kormány és a kormánypárti média egyoldalúsága ellen. Közben a magyar miniszterelnökre is gondoltak.
Európa csapdában – Gyurgyák János hiánypótló műve az unió eszméiről és dilemmáiról.
A 42 éves háromszéki politikus eltűnt, nem jelentkezett a büntetése végrehajtására. 150 millió forintos vagyonelkobzásra is ítélték.
Bár próbálkoznak, se a migrációt, se Soros Györgyöt nem tudják annyira a közbeszéd tárgyává tenni, mint itthon.
A magyarországi helyzet megvitatását kéri az Európai Parlament plenáris ülésétől az EP Zöld frakciója.
„Azonnal indulok a királyhoz” – így fejezte be parlamenti beszédét Charles Michel. A helyzet azonban nem egyértelmű.
A lengyel sajtó elégedetlen a hadsereg felkészültségével is, pedig azt egyértelműen – háborúra készülve – fejlesztik.
Az Európai Bizottság szóvivője és az Európai Szociáldemokraták frakcióvezetője is megszólalt.
A katolikus egyház feje, a szegények és az elesettek megsegítéséért feltétel nélkül kiálló Ferenc pápa ma töltötte be 82. életévét.
Titokban fejlesztik az emberi beavatkozás nélkül gyilkolni képes drónokat. A téma szakértőit kérdeztük, hogy látják az automata rendszerek jövőjét.
A magyar nagykövetségnél akcióztak, január 8-ra pedig nagy tüntetést szerveznek.