Attila legendáiról beszélgettünk a témáról könyvet író Bozóky Edinával, a Poitiers-i Egyetem középkori civilizációt kutató központjának professzorával.
Kultúra
Aki nincs ellenünk, az velünk van, idézte Kádár János 1961-ben Méray Tibort, bár sokan nem is tudták, hogy tőle származik a gondolat. Kilencvenhat éves korában, csütörtökön elhunyt a párizsi emigráció nagy alakja.
A brit közlekedési miniszter jóváhagyta, hogy alagút építésével csillapítsák a gépkocsiforgalmat az angliai Stonehenge körzetében.
Végleg elbúcsúzik a Kossuth-díjas színésznő a színháztól, mert egészsége nem engedi, hogy újra játsszon.
Az Oktatási Hivatal szerint a hallgatók nem nyújtottak be semmilyen dokumentumot, amivel igazolni tudnák az oktatás megvalósulását szeptember óta.
„Soha nem fogom leírni, hogy a Horthy-rendszer demokráciának vagy fasizmusnak tekintendő, és soha nem fogom elhallgatni azt, hogy a Károlyi-kormány minden naivitása és tévedése ellenére demokratizálni, és nem szétverni, hanem megmenteni akarta az országot”. Interjú!
Az Egymillió fontos emlék valódi kordokumentum, egy olyan ember izgalmas visszaemlékezése, aki a magyar televíziózás aranykorának szemtanúja és a hazai könnyűzenei élet egyik megkerülhetetlen figurája volt.
A szociálpszichológus a könyvében arra buzdít, hogy bontsuk le magunkban a szorongás és szégyenérzet falait.
A színésznő a karantén áldásairól, a lelassulás szükségességéről és a faültetés racionalitásáról.
Mucsi Zoltán színészhez sok évtizedes baráti-kollegiális viszony fűzi Bérczest, a tényt, ha akarná, sem tudná elhallgatni egyik fél sem, de nem is akarják.
Bár a járványügyi szigorítás miatt az épületeket el kell hagyniuk, az egyetemi autonómiáért folytatott küzdelmet nem adják fel.
A hatályba lépő járványügyi szigorítások a tiltakozó hallgatókat is érintik.
Bár több terembe nem tudnak bejutni, nincs internetelérés sem, de hétfőn az SZFE oktatói és diákjai folytatták a tanévet
Jeszenszky Géza évről évre haladva, a hivatalos brit külpolitikát és a korabeli lapok beszámolóit vizsgálva aprólékosan tárja elénk a kisebb-nagyobb változásokat, hangulatingadozásokat 1894 és 1904 között.
Bármennyire is próbálják ellehetetleníteni a munkájukat, hétfőn folytatják a tanítást.