Reisz Gábor elkészítette eddigi legpolitikusabb játékfilmjét, de a trónkövetelők már ott vannak a kanyarban. A Magyarázat mindenre című új film esetében viszont a román újhullám drámaiságát, hétköznapiságát emlegetik, joggal. Karácsony Péter rövidfilmjei ehhez képest az abszurdabb oldaláról közelítik meg a körülöttünk lévő valóságot. Nem véletlenül emlegettem A kis hatalmasok kapcsán a móriczi humort, éleslátást. A Vasárnapi emberrablás, amelyet 2022-esként tüntetnek fel, Karácsony eddigi talán legabszurdabb filmje. Amint megláttam, hogy vetítik a 19. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, tudtam, hogy ezt szeretném a leginkább látni. A kis hatalmasok magasra tette a lécet, azt persze nehéz lett volna megugrani. A Vasárnapi emberrablásról inkább azt is érzem, hogy tökéletes előjáték a másik, még jobban összerakott, 2023-as rövidfilmhez. A különbség leginkább ebben, a két mű felépítésében rejlik. Míg A kis hatalmasokban egy percnyi üresjáratot sem éreztem, addig a Vasárnapi emberrablásban akadnak egészen zseniális jelenetek, meg olyanok is, amelyeket inkább átugrottam volna.
A film, amint a BuSho-beharangozóban is írtuk, nagyon ismerős mai alapszituációból indul ki: mi történik, amikor egy újságíró drónnal filmezni kezdi az épülő kastélyt? A valóságban persze többnyire csak kellemetlenkedő alakok jelennek meg, gyors távozásra próbálnak kényszeríteni. Karácsony filmjében ennél rosszabb a helyzet: felbukkan a verőember. Nagy Zsoltnak mindig jól állnak a hasonló szerepek, most is jól elboldogul vele, míg Szabó Dániel a sztereotip szemüveges nyikhaj típusát hozza. Az ő karaktere lehetett volna esetleg összetettebb, ellentmondásosabb. A film nagy erénye elvégre az, ahogy Nagy Zsolt intézőjéről bemutatja a családja és múltja, képességei tükrében, hogy egész másféle utat is járhatna. Mert jóval több van benne, mint amit elsőre mutat.
Szürreális fordulatokban nincs hiány, a film második felében meg kapunk egy olyan szórakoztató ebédjelenetet, amelyet hosszan elnéztem volna még. A párbeszédek nagyon jól működnek, különösen, amikor a jól ismert alakokat kell hozni: ki az, aki azt mondja, jobb meghúzni magunkat? Ki hirdeti, hogy a szocializmus idején jobb volt? Ki nevezi egyáltalán szocializmusnak, és ki kommunizmusnak, átkosnak vagy csak simán Kádár-rendszernek? Ennek a résznek sajnos túl gyorsan vége szakad, de a Nagy Zsolt karakterének festményeiről való beszélgetés is tartogat még szórakoztató pillanatokat.
Karácsony filmjeinél folyamatos a fejlődés: a Gyros határőrjelenetei remek kiindulópontul szolgáltak, hogy aztán a Lesen már közelebb hozza, így még nyomasztóbbá tegye vadász-Magyarországot. Ki lő kire, kiből lesz ellenség, kiből szövetséges? Mit nézünk el, félve attól, nehogy bajunk essen? És miben veszünk részt? Akár trilógiaként is nézhetjük ezt a három filmet, a Lesen, a Vasárnapi emberrablás és A kis hatalmasok együtt adnak ki egy nagyobb képet.
A BuSho idei terméséből általában is az abszurdabbak voltak a kedvenceim. A díjazottak között szintén nem egy ilyen akadt. Karácsony filmje mellett elismerték például a Chairity-t, melyben a különböző ülő alkalmatosságok kezdenek egyszer csak beszélni, hogy kiderüljön, mennyire emberi problémákkal küszködnek ők is. Aztán Vanja Tognola svájci filmje, a Danzamatta is kellően erős lett a buli vége után is szűnni nem akaró táncával megdöbbentő szobatársról. Lehet-e az ítéletnapig folytatni ezt a táncot? Áttáncolni magunkat az örökkévalóságba?
Jellegénél fogva jóval valószerűbbnek, de emiatt is még nyomasztóbbnak tűnt Dian Weys filmje, a dél-afrikai Bergie. Ha még egy-két riasztó technológiai újítást is beépítettek volna, tökéletesen elmenne Black Mirror-epizódnak, de még nélkülük is lenne keresnivalója ott a mondanivalóból fakadóan. Weys filmje tökéletesen ábrázolja azt a fajta gondoskodásba csomagolt embertelenséget, mely már korunkra is erősen jellemző, és a jövőben valószínűleg csak még látványosabb lesz. Eljutva oda, hogy a rendőr már valóban nem is érhet az odébb tenni kívánt emberhez – de mi van akkor, ha a hajléktalan férfi életét vesztette? És épp ezt kívánná az emberség? Miközben egy futóverseny indulói húznak el mellettük folyamatosan, az útvonal megváltoztatására pedig láthatóan semmi esély. És persze meg is jelennek rögtön a jótét lelkek, kamerás telefonnal a kezükben. A Bergie szűk hét perce olyan sokat mesél társadalmunkról, mint arra más filmek másfél-két óra alatt sem képesek.
A drámaibb munkák közül érdemes kiemelni a spanyol María Salgado Gispert munkáját. A Titán rejtélyesen indul, az elején mintha valóban a lovaglásról, a sport szeretetéről és gyermeki hasznosságáról szeretne szólni. Aztán egyszeriben komorabb fordulatot vesz a sztori, A történet című filmet juttatva hirtelen eszünkbe. Mintha megmutatná a Titán, hány és hány olyan eset lehetséges még, amely A történet főszereplőjének sorsába fut ki, több évtizedes önáltatással, keserűséggel, önváddal, majd esetleges feldolgozással. Nyomasztó, tanulságos.
A 19. BuSho díjazottjai
A diákzsűri díjai:
Legjobb animáció: Szemem sarka, Erhardt Domonkos, Magyarország
Animációs különdíj: Fox Tossing, Mira Zénó, Magyarország
Legjobb fikciós film: Smoke Gets in Your Eyes, Alvin Lee, Szingapúr
Fikciós film különdíj: Out of Water, Gracjana Piechula, Lengyelország
A nemzetközi zsűri díjai:
Legjobb animációs film: My Dear Son, Wing Yan Lilian Fu, Egyesült Királyság
Legjobb kísérleti film: Chairity, Jeremias Brunner, Silvan Marty, Németország
Legjobb operatőr: Norm Li – Same old, Lloyd Lee Choi, Amerikai Egyesült Államok/Kanada
Legjobb forgatókönyv: Smoke gets in your eyes, Alvin Lee, Szingapúr
Legjobb vígjáték: The Best Short Film of All Time, Alexander Peskador, Ausztria
Legjobb színészi alakítás: Kováts Adél – Affrikáta, Gyimesi Anna, Magyarország
A nemzetközi zsűri különdíját kapja: Fortissimo, Victor Cesca, Franciaország
SZIGET Különdíj: Vasárnapi emberrablás, Karácsony Péter, Magyarország
Fődíjak:
A legjobb magyar film: Pragma, Szelestey Bianka, Magyarország
Bronz BuSho: Women Visiting a City, Enrique Buleo, Spanyolország
Ezüst BuSho-díj: Fairplay, Zoel Aeschbacher, Svájc/Franciaország
Arany BuSho a legjobb nemzetközi filmnek: Ousmane, Jorge Camarotti, Kanada
