Egy valódi, múlt századi úriember volt. Elegáns és kifinomult, méltóságteljesen távolságtartó, mégis áradt belőle valami megfoghatatlan kedvesség. Több alkalommal találkoztam vele, legutóbb 2022 novemberében, a Hárman a padon előadása előtt. Minden alkalommal nehezen nyílt meg, de ahogy lassan bizalmába fogadott, egy rendkívül érzékeny és figyelmes beszélgetőpartnerré vált. Visszafogottan, de őszintén mesélt az életéről, a nagy színészekről és az állva tapsoló közönségről, Szacsvay László fűződő szoros barátságáról, polgári miliőről és a szeretet fontosságáról.
„Rendkívül bonyolult gyerekkorom volt, a szüleim nagyon korán elváltak, most már tudom, hogy tűz és víz voltak. Emiatt apámmal sosem éltem igazán, talán csak napokat, pedig apás típus voltam. A biztonságos évek kimaradtak sajnos, vasárnapi gyerek voltam, akinek a hiány meghatározott sok mindent. Ez közrejátszott a saját apaságomban is. Később lettem jó apa, fiatalon nem vettem komolyan, hogy két fiam van, eleresztettem magam, mentem mindenfelé. De most már nagyon rendes nagypapa vagyok, meg apa is. Hát igen, így nevezem magam. Otthonülő lettem, ha nem játszom, akkor nem igazán mozdulok ki, amit sosem gondoltam volna. Sok mindent nem vállalok, sok mindent visszaadok. Elefántcsonttoronyban élek” – mondta ebben az interjúban.
Látni engedte megtörtségét, Tibor fia elvesztése miatti szűnni nem akaró fájdalma ott tükröződött a szemében, beszélni azonban nem akart róla. Egészségi állapota egyre törékenyebbé vált az elmúlt évben, de közben Vajda Katalin színpadi szerzővel közösen dolgozott önéletrajzi könyvén, amiben mesél a pályájáról, az életről, a családi históriákról, és Tiborról is. Könyve most szerző nélkül maradt, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedden reggel hunyt el.
Benedek Miklós Budapesten született, apja Benedek Tibor, a pesti kabaré emlékezetes alakja volt, így számára is szinte egyértelmű volt a színészi pálya. 1969-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szinetár Miklós osztályában, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1979-ben mutatták be Szacsvay Lászlóval és Császár Angélával a Budapest Orfeum című zenés darabot, aminek Benedek Miklós volt a szellemi atyja. A hosszú évekig játszott és azóta legendássá lett előadás az 1907 és 1945 közötti időszak dalait, verseit és jeleneteit idézte meg. Erről az előadásról a 2022-ben készült interjúnkban úgy vallott, hogy annak ma már nem lenne közönsége. „Másfelé fordultunk, minden megváltozott, a mozi, a filmezés, a színház, ami nem baj, mert így megy előre a világ. Azt gondolom, az újat úgy kellene használni, hogy beleszőjük a régit, enélkül nem lehet új művészetet csinálni. Karinthy szelleme azonban már csak nagyon kevés mai groteszk írásban jelenik meg, Zerkowitz-dallamnak sincs már nyoma a mai zenékben. Hallgatom a mai számokat, és utána mindig megkérdezem a feleségemet: a cukrászinasok fütyülik majd ezeket holnap?”
Alapítótagja volt az 1983-ban induló budapesti Katona József Színháznak, pályájának ezt az időszakaszát tartotta legmeghatározóbbnak. „Itt tettem magamévá annak az alapjait, ahogyan gondolkozom a színházról. Sok fontos darabban játszhattam, sok érdekes rendezővel dolgozhattam. Különösen fontos volt számomra a két Gábor: Zsámbéki és Székely. Ők arra vezettek engem, amit tulajdonképpen ma is tartok: soha jobb és érdekesebb színház nem lesz az életemben, mint a Katona. Ott csináltuk a Budapest Orfeumot, a Catullust, a Mirandolinát vagy Pirandellótól Az ember, az állat és az erényt.”
A 2002-ben megnyílt új Nemzeti Színházba Schwajda György hívta meg, Prosperót játszotta Shakespeare A vihar című komédiájában. Egy év múlva, már Jordán Tamás igazgatása alatt lett a társulat tagja, 2009-ben azonban megszűnt a szerződése, ismét szabadúszó művész lett. 1992 és 2007 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, egyetemi docense volt, a tanítás ekkor számára mindennél, még a színészetnék is fontosabbá vált.
„Én mindent el tudok játszani, amit rám osztanak. Eljátszom a telefonkönyvet, sőt a vasúti menetrendet is” – vallotta egyszer magáról. A magánéletben visszahúzódó személyiség volt, a színpadi jelenlétét sokszor meghatározta a kifinomult szellemesség és a fanyar szarkazmus, de magában hordozta a két háború közötti pesti polgár attitűdjét is. Emlékezetes alakítást nyújtott a Tarelkin halálában, a Nórában, Füst Milán Catullus című drámájában, valamint Bulgakov Menekülésében, és Pilátusként A Mester és Margaritában. Számtalan tévé- és játékfilmben is feltűnt, mint a Fényes szelek, A Pogány Madonna, az Akli Miklós, A három testőr Afrikában, a Presszó, a Sorstalanság, a De kik azok a Lumnitzer nővérek?. Ő maga a Turnét, A szeleburdi családot és a Macskafogó című rajzfilmet tartott fontosnak. Utóbbiban macskagengszternek, Mr. Teufelnek kölcsönözte hangját, de ő volt Sut, a tépett farkú róka hangja a Vukban, és Teddy Meldrum a Csengetett, Mylord? című brit sorozatban.
Megromlott egészségi állapota miatt az utóbbi időben már ritkábban láthatta a közönség, de színpadra lépett az Orlai Produkciós Iroda Hárman a padon, a József Attila Színház Az imposztor és Vígszínház Játék a kastélyban című előadásaiban.
Munkásságért 1981-ben Jászai Mari-díjjal, 1989-ben érdemes művész címmel, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetéssel, 2016-ban Kossuth-díjjal jutalmazták. Pályatársai Benedek Miklóst tavaly szeptemberben választották a Nemzet Színészei közé.
