Valószínűleg tényleg megsemmisülhetett Caesar egyik kedvenc légiója, csak épp nem akkor és nem ott, ahol azt még ma is sokan hiszik. Régészeti oknyomozás a feliratok nyomán.
A mai napig a római hadtörténet egyik legfelkapottabb története a kilences légió eltűnése. A fáma szerint a legio IX Hispana néven számon tartott katonai egység valamikor 120 körül szőrén-szálán felszívódott, elnyelte a ködös Albion, azaz Britannia provincia jótékony homálya. De vajon mi lehet igaz a regények és filmek sorát megihlető toposzból?
Az eddig előkerült források az eltűnést igazolják, ám azt nem, hogy erre Britannia provinciában került volna sor. A sokat hivatkozott 120-as évszám után is szép számmal találni ugyanis olyan feliratot, ami a légió létét igazolja, s csak Septimius Severus császár uralkodásának idejéből (193-211) ismert olyan forrás, amely az alakulat megsemmisülésére utalhat.
A kilences légiót – amelynek számát hol IX, hol VIIII formában tüntették fel a feliratokon – még Iulius Caesar alapította, hogy aztán Kr. e. 58-tól végigharcolják vele a gall háborúkat. Fontos azt is megjegyezni, ugyan nem ismerjük az egység jelképét, de az nagyon valószínű, hogy az a közhiedelemmel ellentétben nem sas, hanem a többi caesari alapítású csapathoz hasonlóan bika lehetett.
Az egység megfordult a római polgárháború szinte valamennyi hírhedt ütközetében, így Caesar oldalán találjuk őket Kr. e. 48-ban Pharszalosznál, majd halála után örököse, Octavianus mellett megjárták Kr. e. 42-ben a philippi csatamezőt. De ott voltak Kr. e. 31-ben Actiumnál is, ahol a később Augustus néven az első császárként ismert ravasz ifjú államférfi legyőzte utolsó komoly ellenfelét, a szintén Caesar-rokon Marcus Antoniust és az utolsó fáraónőt, VII. Kleopátra Philopatort.
A csapatot ezt követően Hispania Tarraconensis nevű tartományába vezényelték, ahol helyi törzsekkel folytatott csatározásokban tűnt ki. E harcokban szerzett érdemeikért kapta aztán az egység a Hispana csapatjelzőt. Az ezt követő állomáshelyeik időrendje picit bizonytalan, az egyik kisebb különítménye, speciális feladatra felállított „kommandós” egysége (vexillatio) a Rajna mentén több hadmozdulatnak is részese lehetett. A légiót még Augustus alatt Pannoniába helyezték át. Ahogy azt a legújabb Pannonia története sorozatot jegyző Kovács Péter is megjegyzi: a princeps Kr. u. 14-es halálakor a IX Hispana is részt vett a hadseregnek az új uralkodó, Tiberius ellen szervezett pannoniai lázadásában. Az egység egy 20 és 24 közötti észak-afrikai kiküldetést leszámítva 43-ig Pannoniában maradt, állomáshelyük Siscia (a mai horvátországi Sziszek) volt.
A kilenceseket előbb Britannia meghódítására átmenetileg, majd 43-ban végérvényesen az északi szigetre vezényelték; 55-től Lindum (Lincoln), majd 77-től Eboracum (York) a központjuk – utóbbiban azt a legio II adiutrixet váltják, amely később Pannonia inferior székhelye, Aquincum állandó helyőrsége lesz. Aktivitásukat jól mutatja, hogy a Zürichi Egyetem latin feliratokat katalogizáló online adatbankja 16 különböző britanniai helyszínről mintegy 130 darab, a csapat nevével lepecsételt bélyeges téglát ismer. Az alakulat nemcsak az építkezésekből, hanem a provinciában dúló felkelések leveréséből is kivette a részét. A kelta királynő, Boudicca 60-as ribilliójában komoly veszteségek érték, a legénységi állomány harmada veszhetett oda. Tizennyolc évvel később a közép-angliai kelta Venutius felkelésének elfojtásában segédkeztek, 83-ban pedig egy ezer fős vexillatiójukat vezényelték át a Csatorna túloldalára. Mainz környékén hadakoztak a germán Chattusok ellen. Kilenc évvel később – ahogy Kovács Péter is írja – ugyancsak egy expedíciós seregben találjuk egy ezer fős különítményüket, amely részt vett a 92. évi al-dunai csatározásokban.
Az utolsó pontosan keltezhető britanniai feliratuk 107-108-ból való, és a yorki katonai tábor kapujának kőbe építését örökíti meg. Ismert még több további felirat, ám azokat nem lehet ilyen pontosan datálni. Egyes kutatók még ma is amellett érvelnek, hogy a légió egy 117-118 táján, a mai Skóciában történt bennszülött lázadás során szenvedett vereséget és semmisült meg. (A 120-as dátum alapja, hogy Hadrianus császár 119-es csapatáthelyezései után Eboracumban a legio VI Victrix egyésége került.)
Csakhogy itt nem ért véget a kilencesek története – a csapat egy vexillatiója, vagy akár a teljes légió 121 táján Germania inferior északi részére, a Rajna-parti Noviomagus (ma a hollandiai Nijmegen) katonai táborába került. Az adat ráadásul régóta ismert a kutatók előtt. A német régész, Hans Schönberger is említette a germaniai határvidékről írt 1969-es tanulmányában. A holland ókorász, Pieter Johannes Sijpesteijn az egyik legpatinásabb feliratokkal foglalkozó német szakfolyóirat, a Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik hasábjain értetlenkedett egy sort 1996-ban, hogy egyes kutatók miért nincsenek tisztában azzal, hogy a kilences légió Nijmegenbe került Britannia után – ahogy azt évtizedekkel korábban Julianus Egidius Bogaers holland régész igazolta.
Sijpesteijn rövid jegyzetében egy érdekességre is felhívta a figyelmet. Miközben Nijmegenben a bélyeges téglákon a légió sorszáma VIIII formában szerepel, addig erre Britanniában alig akad példa – összesen kilenc esetben, szemben a közel százhúsz IX-es jelöléssel. „Mintha a pecsétért felelős katona Nijmegenbe menet elhagyta volna a VIIII-as formát” – írta a kutató.
A hollandok szerint a kilencesek 130-ig lehettek Noviomagusban, ekkor keletebbre vezényelték őket. Hollandiából ismert még egy bronz amulett-szerű, feltehetően nyakláncra akasztható tárgy, amit a szakemberek 125-re kelteznek.
Ahhoz, hogy valahogy összeálljon az alakulat 120 utáni története, a hozzá köthető kései feliratokat érdemes elemezni. Aelius Asclepiades Nápolyban előkerült, 141 és 160 közé keltezett sírfelirata arról tanúskodik, hogy a közkatona hét év szolgálat után 42 éves korában hunyt el. Noha szokatlan 35 évesen beállni légiósnak – erre 25 év katonai szolgálat mellett általában 17/18 évesen került sor –, a lényeg, a legkorábbi keltezéssel számolva Asclepiades 134-ben csatlakozott az alakulathoz.
Ugyancsak a 120 utáni működést bizonyítja a 144. év egyik consuljának karrier-felirata. Lucius Aemilius Karus nem sokkal korábban, 142/143 táján volt Arabia helytartója, így figyelembe véve a tisztségek időrendjét, 122 után, tehát már Nijmegenben lehetett a kilencesek egyik szenátori rendű főtisztje, a parancsnok helyettese.
Hogy az állomáshelyek időrendjében is akadnak viták, azt jól jelzi a 150. és a 151. évben is consul Lucius Novius Crispinus Martialis Saturninus két felirata. Az észak-afrikai Lambaesisből ismert szövegekben már kijelölt consulként említik, ezért 149-re lehet azokat keltezni. Az ezeken ismertetett karrier alapján a római kori brit hadtörténet egyik legismertebb szakértője, Anthony Birley – britanniai állomásozás mellett – a 120-as évek közepére teszi a szenátor főtiszti szolgálatát.
Mind közül azonban talán a meggyőzőbb Quintus Camurius Numisius 151 és 161 közé keltezett, az italiai Attidiumból (Attiggio) ismert egyik felirata. A 161-ben szintén consuli hivatalt viselő szenátor ezek alapján 145 táján lehetett a kilences légió főtisztje – így ő a csapat utolsó, név szerint is ismert vezető beosztású katonája.
Mégis honnan lehet azt sejteni, hogy a légió végül megsemmisülhetett? A választ két forráshely rejti. A legnagyobb latin feliratos gyűjtemény, a Corpus Inscriptionum Latinarum (CIL) hatodik kötetének 3492-es sorszámmal szereplő kőemlékén felsorolják az akkor létező összes római légiót. A listán pedig nincs ott a IX Hispana – ahogy egyébként az Egyiptomban állomásozó XXII Deiotariana is hiányzik róla. A felsorolás 197 utáni állapotot tükröz, mivel szerepel rajta az a három, Parthica nevű légió is, amelyeket az aktuális császár, Septimius Severus állított fel a 197-es keleti, parthus hadjárata céljából. Hogy a kilencesek már nem aktívak, arról egy ismert kortárs történész, Cassius Dio egy szöveghelye is tanúskodik. A 210 és 229 közé keltezett munkájában ő is felsorolja az épp aktuálisan létező katonai alakulatokat, és nála sem szerepel már a légió.
Ma 46 egykori római légiót ismerünk. Közülük az idők folyamán hét semmisült meg, míg négyet feloszlattak, hárommal pedig nem tudni, mi lett. Noha ez 30 százalékos arányt jelent, a katasztrófák mégis roppant ritkák voltak, inkább tömbösítve, több légióval egyszerre történtek. Két durva eseményt jegyeztek fel a császárkor közel öt évszázada során. A rómaiak legbrutálisabb veszteségét a teutoburgi erdőben szenvedték el, a Kr. u. 9-ben, a germánok ellen vívott csatában három teljes légió, a XVII-es, a XVIII-as és XIX-es is odaveszett. A másik komoly katasztrófát a Rajna-torkolatánál élő germán batavusok 70-es lázadása okozta. A csatározásoknak egy légió, a XV Primigenia biztosan áldozatául esett, és egyesek úgy tartják, ott veszett el az V Alaudae is. A harcok után három légiót – I Germanica, IV Macedonica, XVI Gallica – is feloszlattak.
A IX Hispana vesztét három nagyobb eseményhez szokták kapcsolni. Korábban úgy gondolták, a zsidók második felkelése is okozhatta a csapat vesztét. A Bar Kohba-felkelés azonban 132 és 135 között zajlott, a feliratos emlékek pedig azt mutatják, a csapat még ezt követően is létezett. A kilencesek megsemmisülését kötötték a leginkább a Duna középső vidékét érintő – 166 és 180 között dúló – nagy északi, avagy markomann háborúkhoz is. Kovács Péter témát érintő legújabb nagy feldolgozásában ugyanakkor egy vexillatio erejéig sem bukkan fel az alakulat. Jelenleg a legesélyesebbnek Marcus Aurelius egy másik, 161 és 166 között zajló parthus háború tűnik. A feljegyzések szerint ugyanis a csatározások kezdetekor Marcus Sedatius Severianus szenátor egy meg nem nevezett légióval odaveszett a mai Törökország keleti részén fekvő Elegeia városa mellett – miután Chosrhoes parthus hadvezér csapdába csalta. Egyes vélemények szerint ez a légió volt a kilences, bár a kérdéses csapat akár a XXII Deiotariana is lehetett.
Így ma annyi bizonyos: Caesar egyik kedvenc légiója valamikor 145 és 197 között szűnt meg. Mivel egy feloszlatásnak több nyoma lenne, valószínűbb, hogy inkább egy katonai akció során veszett oda.
Az Időgép történelmi rovatunk további cikkeiért kattintson ide! Ha a tudományos cikkek érdeklik, akkor a Tudomány rovatunkat érdemes figyelnie!
Felhasznált források, szakirodalom
• A CIL VI 3492. számú felirata
• Sijpesteijn, Pieter Johannes: Die legio nona Hispana in Nimwegen. Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik (111) 1996, 281-282. [pdf]
• A Zürichi Egyetem latin feliratokat katalogizáló online adatbankja
• Kovács, Péter – Fehér, Bence (szerk): Korai földrajzi írók - a római hódítás kora. Fontes Pannoniae Antique I. Károli Egyetemi Kiadó. Budapest 2003.
• Kovács, Péter – Fehér, Bence (szerk.): Pannonia története Kr. u. 54–166 közt. Fontes Pannoniae Antique II. Károli Egyetemi Kiadó. Budapest 2004.
• Kovács, Péter (szerk.): Az antik Pannonia forrásai Kr. u. 166-tól Kr. u. 192-ig. Pan Kiadó, Budapest 2006.
• Schönberger, Hans: The Roman Frontier in Germany: An Archaeological Survey. The Journal of Roman Studies (59/2) 1969, 144-197.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/7. számában jelent meg, február 12-én.
