Nagy Katalin orosz cárnő alakjában könnyedén megragadható a korszellem. Amikor már a tévéreklámok is a női erőre apellálnak, egy birodalmat felvirágoztató, keménykezű, a férfi ellenfelein rendre felülkerekedő, kifinomult és széleskörűen művelt uralkodónál keresve sem találhatnának alkalmasabb főhőst a #Metoo mozgalom farvizén érkező sorozatok. Nem véletlen, hogy egy éven belül két miniszériát is szenteltek a cárnőnek.
A Hellen Mirren főszereplésével készült tavalyi Nagy Katalin után idén a Nagy Katalin – A kezdetek is a XVIII. századi Oroszországig megy vissza, hogy erőt merítsen a cárnő életéből. Az eredetileg a Hulun bemutatott, itthon az HBO Gón látható tízrészes sorozat Katalin hatalomra jutását mutatja be, és elődjével ellentétben egyáltalán nem köti a történelmi hitelesség kényszere. Tony McNamara ausztrál filmes – „Egy alkalmanként igaz történet” alcímű – alkotása fikcióból épít birodalmat.
Katalin (Elle Fanning), a művelt és idealista porosz hercegnő a nyitójelenetben, idilli hintázás közben megosztja barátnőjével nagy titkát: hamarosan cárné lesz. A fiatal lány képzeletében Oroszország végtelen és romantikus mesevilág, ahol az életet az igaz és mély szerelem irányítja a haladó politikai-filozófiai eszmékkel karöltve.
Új otthona azonban zord és erőszakos hely, ahol minden nap tort ül az őrület. Katalin Voltaire és Diderot művein nőtt fel, udvarhölgyei azonban olvasni sem tudnak, mert az olyan unalmas. És Péter cár (Nicholas Hoult) sem az a nemes uralkodó, aki finom lelkével és éles elméjével kényezteti kedvesét, hanem a marcona birodalom abszurd kegyetlenségének motorja. Mintha az antiszociális személyiségzavarok állatorvosi lovaként ügetne körbe a palota végtelennek tűnő termeiben, hogy minden udvaronca elé odapottyantsa hatalmának bűzös végtermékét.
Nagy Katalin a valóságban majdnem két évtizeddel Oroszországba érkezését követően lépett trónra, ám a sorozat néhány hónap alatt elintézi a hatalomátvételt. Az öröklési sorrend sem stimmel, itt III. Péter Nagy Péter fiaként – nem pedig unokájaként – jelenik meg, az országot 21 évig irányító Erzsébet cárnő pedig nem uralkodó, csupán különös nagynéni, aki lepkéket idomít, és szexuális tanácsokat oszt.
Ez azonban egy pillanatra sem válik zavaróvá, a különbségek inkább erények, mint hibák. Tony McNamara a tíz Oscar-díjra jelölt – ennek ellenére kellően merész és egyedi – A kedvenc forgatókönyv-írójaként már megmutatta, mire képes, ha fel kell forgatni a történelmet. A Nagy Katalin esetében pedig ott folytatja, ahol A kedvencben abbahagyta: színpompás kosztümökbe bújtatja a gyilkos ösztönöket, a csillapíthatatlan vágyakat és a kegyetlen intrikákat. Arisztotelész szerint a történetíró azt mondja el, ami megtörtént, a művész pedig azt, ami megtörténhetett volna. McNamara Nagy Katalinja valódi művész.
Így hiába kapcsolódik csak lazán a krónikákhoz, a sorozat mégis rátalál azokra a történelmi szükségszerűségekre, amelyeket akár igazságként is érthetünk. A hatalomvágyra, az erő abszurditására, a tébolyra, és a szent célokat felülíró permanens hazugságra, más néven egy birodalom fenntartásának kötelező kellékeire. Emiatt a miniszéria nem is annyira a kosztümök varázslatos világa, mint az uralkodás dinamikájának ábrázolása miatt lehet izgalmas számunkra. Különösen ha Nagy Katalin alakját rávetítjük napjaink férfi vezetőire, akik legitimációjukat a saját macsóságukra alapozva építenek egyszemélyes birodalmat a maguk fikciójából.
De McNamara nem nyomasztani akar a politikával, hanem szórakoztatni: görbe tükröt tart a hatalmi vágy elé. Ehhez pedig remek érzékkel vegyíti a (bél)sárba ragadt naturalizmust a groteszk rettenetével és a paródiába hajló fekete humorral. Mintha Peter Greenaway vizuális orgiájába oltaná Sofia Coppola Marie Antoinette című filmje dinamizmusát, és A kedvenc elbeszélői stílusát. Ez azonban rendkívül sérülékeny vegyület, amint a lendület alábbhagy, a történet megfeneklik, és a humorból kínos erőlködés lesz. Mint egy burleszk hasra esés nélkül.
Szerencsére azonban Nagy Katalin csak a szellemi és a testi élvezetek kedvéért torpan meg időnként a trónhoz vezető úton, és ezek a kalandok sem nélkülözik a dinamikát.
Nagy Katalin – A kezdetek. HBO
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/23. számában jelent meg június 5-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/23. számban? Itt megnézheti!
