Köhög az egész osztály

Köhög az egész osztály

Tanítónő beszél a diákokhoz a Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Általános Iskola 1.b osztályában Nyíregyházán a tanévnyitó napján, 2021. szeptember 1-jén (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Jóval több gyerek beteg idén ősszel, mint más évek azonos időszakában, de többségük egyelőre nem koronavírusos. Az iskolákban sem maszkviselés, sem rendszeres tesztelés nincs központilag elrendelve, pedig ezt több más országban alkalmazzák.

Lényegesen több gyerek beteg idén, mint egy átlagos tanévkezdéskor – ez a tapasztalata a szülőknek és egyes iskoláknak is. A Magyar Hang által megkérdezett iskolaigazgatónak is feltűnt, hogy több gyermek hiányzik a szokásosnál: fővárosi középiskolájukban az év első két hetében osztályonként hat–nyolc diáknak kellett otthon maradnia valamilyen betegség miatt, ami elmondása szerint a korábbiaknál magasabb arány. (A oktatásban dolgozókat azért kérdezzük név nélkül, mert ahhoz, hogy nyilatkozhassanak, külön engedélyt kellene kérniük – a szerk.)

Az igazgató tapasztalatait támasztják alá a gyermekorvosok is – erről Havasi Katalin gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete elnöke számolt be lapunknak. – A hétvégén konferenciát tartottunk, amelyen a magyarországi házi gyermekorvosok nagyjából fele jelen volt. Egyértelműen az a tapasztalatuk a kollégáknak, hogy több a megbetegedés, a panaszos gyerekek többsége náthás, hurutos, néha lázas betegségben szenved. A gyermekorvosok azoknak a betegeiknek kértek PCR-tesztet, akikről úgy gondolták, hogy fokozottan ki voltak téve a koronavírus-fertőzés veszélyének, vagy több beteg is volt a környezetükben, esetleg a tüneteik miatt merült fel a covidgyanú.

• Miért lehet most több a náthás gyerek?
• Kis köhögéssel menjen-e iskolába a fiatal?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!