Miért nem tudunk kedvünkre úszni-fürdeni a Balatonban? Miért hiányoznak a szabadstrandok az északi partról, miközben a strandbelépők egyre drágábbak? Többek között ezekre igyekszünk választ adni.

A horvát alkotmány szerint minden horvát állampolgárnak jogában áll ingyen fürödnie az Adriában. Ez nem csupán írott malaszt: városban, falun, lakatlan területen, ha mód van rá, bárki nyugodtan úszhat egyet. Legfeljebb a medúzák fenyegetik. Hogy az alaptörvény efféle dolgokról rendelkezik, azon persze nem csodálkozhatunk. Horvátország egyik legfontosabb nemzeti szimbóluma az Adria.

Nálunk, a Balaton esetében természetesen más a helyzet, bár az évtizedek óta sulykolt lózungok szerint a magyar tenger nemzeti kincsünk, vigyázni és óvni kell, hiszen mindannyiunké. Hogy a mindannyiunké a valóságban mit is jelent, az a Balaton-törvényből pontosan kiderül: a vízfelület az állam tulajdona, a part pedig – már amit nem parcelláztak fel – az illetékes önkormányzaté. Ennek megfelelően a fürdőzés jóval bajosabb, mint Horvátországban.

Nemrégiben jóbarátommal Almádiban, az északi parton próbáltuk ki gyerekkorunk sportját, a teniszt – kevés sikerrel. Utána jólesett volna megfürdeni, de a tízperces mártózásért sokalltuk a fejenkénti 2100 forintos belépőt, hiszen nem strandolni, csupán úszni szerettünk volna – azt sem sokat. Végül túlhaladva az egymás mellett kempingszékekben türelmesen várakozó horgászokon az úgynevezett négyméteres partszakaszhoz mentünk, ahol a kerítésbe kapaszkodva sikerült ingyen és illegálisan bemászni a Balatonba. Nem volt rajtunk kívül egy lélek sem – pedig harminc éve még virágzott itt a titkos strandélet. Egészen addig eltűrték, míg a négyméteresnél az akkori plébános 1997-ben szívszélhűdésben meg nem halt. Ő sem akart strandolni, nem is várta ki a sort. Az egyszerűbb utat választotta, de nem volt, aki az illegális fürdőhelyen kimentse.