Dedó

Egy évig voltam anyuka. Tudom, súlyosan alaptörvénybe ütköző kijelentés, de most mit tudjak csinálni, ha úgy alakult, hogy mivel megadatott az akkortájt még meglehetősen ismeretlen home office lehetősége, óvodás kisfiunkkal én maradtam otthon. Csodálatos volt, és kőkemény. És ezzel máris kockáztatom, hogy a Mi Hazánk Mozgalom aktivistái leragasztják a kezemet vagy a Magyar Hang szerkesztőségének bejáratát, főként, hogy őszinte visszaemlékezés következik. De még mielőtt következne, következzen az akció, amely felszínre háborgatta a homokozó mélyére temetett emlékeket. Íme, Dúró Dóra elnökhelyettes hősies akciójukról szóló hősies Facebook-posztja:

„Szintet lépett a családellenes propaganda, a Mi Hazánk átragasztotta Az anyaságot többek közt a lebutulással és a piszkos ruhával azonosító, gyermekvállalás ellen kampányoló plakát jelent meg az egyébként deviáns propagandát is felvonultató Arc-kiállításon. Miközben soha olyan kevés gyermek nem született hazánkban egy év alatt, mint tavaly, minden édesanyát sértegetnek azzal, hogy a plakáton látható kisgyermek mellé olyanokat írnak, hogy miatta sosincs idő enni vagy lebutulás. A Mi Hazánk ez ellen tettekkel is fellépett, átragasztottuk a plakátot pozitív szavakkal, például gondoskodás, szeretet, áldás, jövő. A kiállítást megnyitó Karácsony Gergely főpolgármestert és László Imre polgármestert arra szólítjuk fel, hogy határolódjon el a plakát tartalmától, és kérjenek bocsánatot minden édesanyától.”

Szóval tekeredett, kanyarodott az életünk, és napközbenre rám maradt az ovis, ami igencsak könnyített verziója az anyaságnak, tekintve, hogy már túl voltunk a születést követő első korszakon, amelyre utólag azt mondtuk, hogy: hát, azért nem volt egyszerű, na. Aztán a második kisfiunk világra jöttét követően be kellett látnunk, hogy de, az volt, mi az hogy, nagyon is, mivel első esztendejében egyáltalán nem kedvelte az alvás műfaját sem éjjel, sem nappal, szerintem soha nem is szenderedett álomba, így nyilván mi sem. Manapság persze már csak röhögünk a családi összejövetelek, szülinapozások ebédet követő anekdotázgatós felében, ha szóba kerül, éjszakánként felváltva ringattuk a vállunkon, hogy a másik addig pihenhessen, mert olyankor legalább elcsendesedett, de akkoriban sírtunk. Pláne én, amikor szintet lépve rászokott, hogy vállon is csak akkor szunnyad, ha kalotaszegi hajnalikat dúdolok halkan a fülébe. (De nem tudta megutáltatni velem a népzenét.)

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap október 3-ig kapható 2024/39. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!