Hová tűntél, édes élet?

Hová tűntél, édes élet?

Kutya a bucsai romok között 2022. április 4-én (Fotó: Reuters/Marko Djurica)

Iskolai ünnepség, a legkisebb lányom az ugrálóvárban szaltózott, a középső gyerek vattacukorért állt sorba, a legnagyobbik műfalat mászott. Szólt a zene, igazi falusibúcsú-hangulat volt, csak éppen Brüsszelben, ahol az iskola előtt Teslák és sportkocsik parkoltak, és a szülők egy részének a zoknija is többe került, mint a falusi búcsúk résztvevőinek egész viselete.

Miközben a lányomra vártam, kezemben a kabátjával, cipővel, hajpánttal, leültem a kispadra, a többi szülő mellé. Férjem elment sört venni, mert ehhez a zsibongáshoz kellett az is. Néztem a lányom, integetett a színes gumivárból, szálltak a copfjai, ahogy ugrált. Mellé keveredett egy másik kislány, tejfelszőke copfjai ugyanabban a ritmusban mozogtak, ahogy a lányoméi. Az anyukájával egymásra vigyorogtunk. Amikor befejezték a lányok, egymás mellett segítettünk nekik cipőt húzni. A nő ukránul beszélt a gyerekéhez.

– Honnét vannak? – nem bírtam megállni, a kíváncsiságom nem engedett.
– Ukrajnából.
– Most jöttek?
– Hét éve élünk itt – válaszolta, én meg tovább kérdezősködtem. Újságíró vagyok, kíváncsi, pár barátom szerint tapintatlan.
– A család, barátok maradtak?
– Nagy részük az ország nyugati részére menekült, a nővéremék itt vannak, nálunk – a nő készségesen válaszolt.

Néztem őt, ugyanolyan színű volt a haja, mint a lányának, a szeme ugyanolyan nagy, kék, csillogó. A lányé ragyogott, az öve tompa volt, és szomorú. Alatta nagy karikák.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!