Miért hazudtolta meg a Magyar Hangot Vidnyánszky Attila?

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója 2024. június 4-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Júliusban, az évad végével veszem fel az utolsó fizetésemet a Nemzeti Színházban – mondta a Magyar Hangnak májusban Udvaros Dorottya. A Kossuth-díjas és a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész huszonkét év után távozott az intézménytől, mert annak vezetője, Vidnyánszky Attila – egyebek mellett költségcsökkentésre hivatkozva – nem hosszabbította meg a szerződését. A színésznő búcsújáról lapunknak adott interjújában beszélt, és a megszólalása akkora vihart kavart, hogy a színház azonnali közleményben reagált, egy napra rá pedig Vidnyánszky Attila is megszólalt, cáfolva a Udvaros szavait. „Udvaros Dorottyának határozatlan idejű és élő szerződése van” – mondta a direktor az Origónak. A két állítás feszültségét az idő enyhíthette csak: elérkezett a július, és Udvaros Dorottya az interjúban mondottaknak megfelelően már nem tagja a színháznak. Szerettük volna megismerni Vidnyánszky Attila aktuális értelmezését is, ám sajnos a Nemzeti nem válaszolt a kérdéseinkre. 

Mielőtt a szívünkre vennénk a hallgatást, nem árt megjegyezni, hogy a színház Bayer Zsolt nyílt hadüzenetnek felérő publicisztikáját is szó nélkül hagyta. Pedig a kormánypárti tollnok váratlanul nem habzó szájú uszításba, hanem visszafogott iróniába csomagolta véleményét. A máskor lelkesen pusztító bérszerzőből Marx A tőke című munkája hívta elő az óvatosan gúnyos úriembert. A Nemzeti ugyanis a következő évadban Vidnyánszky rendezésében színpadra állítja a kommunizmus kétezer oldalas alapvetését – Bayer Zsolt és további kormányhű megmondóemberek legnagyobb bánatára. Fekete Rajmund történész például Schmidt Mária blogján náci irodalomért kiáltott: véleménye szerint Marx dramatizálásának is akkora botrányt kéne okoznia, mintha Vidnyánszkyék a másik totális diktatúra választékából szemezgetnének. Érdemi diskurzus aligha indul el – arról már leszoktatták a társadalmat –, de reklámnak jó lehet A tőkét övező felhajtás.

Szüksége is lenne rá a színháznak, mert az elmúlt években egyre több lett az üres helyük, főként a nézőtéren.

• Miért támadja immár Bayer Zsolt is Vidnyánszky Attilát?
• Miért állítja Vidnányszky Attila, hogy a Nemzeti Színház 98 százalékos látogatottságot produkál, amikor a fizető nézők aránya alig van 50 százalék fölött?
• Miért szerződtette le a színház a szexuális zaklatásért elítélt belga Jan Fabre-t, és mennyit fizetnek a belga művésznek?
• Miért nincs még mindig felelőse a tavaly novemberi balesetnek, amely után a szerencsétlenül járt színészek továbbra sem kaptak kártérítés?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap július 11-ig kapható 2024/27. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!