Marcsinéni nem csak Marcibát tartotta szemmel, mindenki másról is megvolt a véleménye, engem nyikhajnak nevezett, szerinte mindig meg akarom úszni a munkát.
Pár perc próza
Ezek a miniesszék halottakról szólnak, akik jó vagy rossz szerepet vittek az életemben.
Régen minden jobb volt. Én ennyi idősen már boltba jártam. Nem tettek autót a fenekem alá, egyedül mentem iskolába és délután edzésre.
Múlttalan népet kell kinevelni, kevesebb a gond. Nem fontos a régi város.
Hová tűntek az ősi dalok, amelyeket Orpheusz énekelt, s amit értett ember és állat is, amiben ember és természet még egy volt? Elfelejtettük.
A hetvenes években, amikor Abramovic híressé vált, aligha tűnhetett valószerűnek, hogy 2019-ben majd bárki, bárhol az ő kiállítására látogasson majd el.
Mondjuk ki bátran, hogy a saját bőrünkről van szó. Akkor, meglehet, hatásosabban ér célba az üzenet.
Soha ilyen kellemetlen feladat rá nem hárult, egyértelműen maga, az ő élete volt a tét, és semmi apróságért nem felelhetett.
Elöl megy az élet, s mögötte fut, Lépked, majd végül lemarad az álom.
Akkor fészkelte be magát elméjébe, amikor élvezettel figyelte, mennyire félnek tőle a nézőtéren. Akarta ezt az érzést, még sokszor akarta.
Hogy egy rongy lesz, egy senki, elvész belőle a tartás, mint megvágott húsból az erő, hát ezt is megérte, ki gondolta volna, hogy ezt teszi a háború az emberrel.
A vakondok generációk óta alagútfúrással foglalkoznak, minek ide közbeszerzési pályázat?
Próbáltam nem nagyot ütni. De úgy ütni nem nagyot, hogy azért nagynak látsszon. Nem durván nagynak, nem akartam hősködni, bár tetszett volna.
Számos példát lehetne arra is sorolni, amikor a nyelvtudás megléte sem szabott gátat egy-egy dal általános félreértelmezésének.
Nem irigylem a jövő történészeit, akik a sötétben fognak tapogatózni, amikor rekonstruálni akarják egy lassacskán láthatatlanná váló korszak magánéletét.