A magyar irodalom már felfedezte magának a Báthoryakat. A filmeseket pedig – leginkább külföldieket – Báthory Erzsébet állítólagos dolgai ragadták meg.
Pár perc próza
Így, „deresedő halántékkal” újra olvasva tisztán látszik, hogy Hemingway írásainak mélyrétegeit milyen erősen átjárja valami körvonalak nélküli bánat.
Létezésének minden percét megkeserítette a kilátástalanság, arcán barázdát hagyott a bánat; a viszonyok. Amelyek vannak…
A túlvilágról Jim Morrison bizonyára jólesően figyeli, hogy földi porhüvelye irodalmi nagyságokéval közös földben lehet.
Az idill a tájban van, a táj eredeti arculatában. És persze abban, amit ehhez az itt élő ember legjobb pillanataiban képes volt hozzátenni.
És én jól vizsgáztam! Nemcsak szemüveghasználatból, becsületből is. A rendőr sem csak arra kíváncsi, ittam-e alkoholt, hanem arra is, bevallom-e.
Az 1919. április 6-án lejátszott Magyarország–Ausztria mérkőzés lehetett az első alkalom, amikor a futball az állami propaganda eszköze lett.
A hajléktalanszállón fonnyadt el, szó szerint csont és bőr volt az utolsó hetekben. Minden kezelést visszautasított, nem vette be a gyógyszereit.
Senkit sem érdekel már a telek, ahol a birtoklás keblet duzzasztó öröme örök harcot vív a fenntartás szorgalmának és költségeinek kínjával.
A csernobili baleset után a Szovjetunióban a hangulat javításának és a figyelem elterelésének egyik lehetséges eszközeként szóba kerülhetett a válogatott reménybeli jó szereplése a Mundialon.
Erdélyt rég nem látjuk már, csak a vastagon rárakódott jelentéseket, a traumákat és a vágyálmokat. Erdély egyetlen hatalmas projekció, amely alatt szinte már észrevehetetlen a valódi Erdély.
Anyám figyelmeztetett, ez nem tartozik másra, az ember nem azért cselekszik jót, hogy a többiek lássák, pláne hogy dicsekedjen vele.
„Jaj, főnök, ne tessék haragudni, nem akartam én semmi rosszat, csak tele lett az agyam fájdalommal. Képzelje, szerelmes vagyok.”
Az emberéletnek, akár az eurónak, mindennap más árfolyama van. A mait, a tegnapit folyton elviszi az ár. Megemészti a tűz.
Azért jártam az iskolai természetjáró szakkörbe, mert abban bíztam, hogy a saját szememmel megpillanthatom Vukot, a rókát, Lutrát, a vidrát vagy éppen Hút, a baglyot.