Amikor szerkesztőségi közlemény adta tudtul, hogy a Magyar Idők nevet vált, és felveszi a 2018 áprilisában megfojtott Magyar Nemzetét, többen kapacitáltak, olykor szelíd erőszakkal ösztönöztek, hogy egyszemélyes nyílt levélben tiltakozzam a valóban méltatlan fordulat ellen. Az eseményre ugyan régóta lehetett számítani, de a változás, amikor nem híresztelés szól róla csupán, hanem testet ölt a hétköznapokban, megrázó, nemcsak nekem, hanem természetesen mindazoknak, akik a Magyar Nemzetnél végigküzdötték az elmúlt néhány évet. Ezért egy kicsit – utólagos engedelmükkel – az ő nevükben is beszélek.
Megértettem azokat, akik protestálásra kértek, azt is, hogy hozzám fordultak. A Magyar Nemzethez való kötődésem valóban szoros: dolgoztam a lap újságírójaként, néhány éve kéretlenül a Magyar Nemzet monográfusává szegődtem, és családi szálak is kötnek az újsághoz. Mégsem éreztem késztetést arra, hogy hangosan tiltakozzam, számonkérjek bárkin bármit. Nem is lett volna helyénvaló. Az emberben a tavaszi bezárás óta élő, igaz, lassan emlékké formálódó fájdalom is csendet parancsolt.
A Magyar Nemzet története - 1938-2018 | Magyar Hang
A könyv nem csupán bemutatja az elmúlt nyolcvan esztendő intellektuális folyamatait, magában hordozza e nyolc évtized minden erényét és fájdalmát. Igazi tükröt állít egészen a közelmúltig, az elmúlásig.
Alig szűnt meg a lap, már 2018. április végén híre ment, hogy a Magyar Idők hamarosan Magyar Nemzetté alakul át – legalábbis a nevében. Akkor még a Magyar Nemzet tulajdonosa Simicska Lajos volt, az erőviszonyokat azonban pontosan mutatta nemcsak a pletyka, de az a tény is, hogy birodalmát (benne médiumaival) hamarosan átengedte a kormányoldalnak. A múlt nyáron szinte bizonyosra vettük, hogy az alapítás 80. évfordulója alkalmából útjára indul az „új Magyar Nemzet”, persze egészen más tartalommal, mint amivel tavaszi megszűnéséig rendelkezett. A baljóslatú tervekből akkor nem lett semmi.
A mostani címcsere, a Magyar Nemzet február 6-ai újbóli kiadása – célzatosan Simicska Lajos trágárságokat sem nélkülöző asztalborításának évfordulóján – erősen revans- és bosszúízű, éle pedig azok ellen irányul, akiknek a kezéből tavaly áprilisban egy máig ismeretlen tartalmú kompromisszum kiütötte a tollat. (A félreértések elkerülése érdekében közlöm: a Magyar Nemzet újjászületése mindenképpen örvendetes, ha az az alapító szellemében történik, ha egy párt(ok)nak nem alárendelt, a hatalomtól távolságot tartó, józan és tisztességes hangvételű lap támad fel.) A névcsere felénk irányuló gesztusában – a dátumból következően is – ott lappang a megalázás szándéka. A tényt mindenfajta önsajnálat nélkül, hideg fejjel tudomásul kell vennünk. A személyes fájdalmat háttérbe szorítva tehát, az új helyzetet megfelelő távolságról vizsgálva bizonyos történelmi következtetéseket újfent levonhatunk magunkban.
Jeszenszky Géza: Az igazi Magyar Nemzet hiteles hangja a Magyar Hang
A Magyar Nemzet 80. születésnapjára emlékezett a Magyar Hang szerkesztősége.
Elsőként ismét felfigyelhetünk a hazai sajtóban leginkább a Magyar Nemzetre érvényes jelenségre: a lap életében bekövetkezett „rendszerváltozásokat” szinte törvényszerű módon rendre látványos (ön)megtagadások kísérik. (A két korábbi, az 1944–45-ös és az 1956–57-es kényszerszünetet követő első, programadónak szánt vezércikkek például – az 1945. május 1-jeit a mostani, a február 6-ai beköszöntő szám is idézte – demonstratív módon fordultak szembe a múlttal. „Megtagadjuk és kivetjük ezeket a lapokat, és egyik legfőbb kötelességünknek érezzük, hogy jóvátegyük a bűnöket, amelyeket a magyar nemzet ellen a Magyar Nemzet nevét is felhasználva elkövettek” – olvasható a forradalmi lapszámokra utaló részlet az 1957. szeptemberi felvezető szövegben.)
A visszatérő önmegtagadás összefügg az újság életében meglévő különleges, egymással szemben álló, ám korántsem azonos súlyú „kettős hagyománnyal”. Az egyik az eredeti, a Pethő Sándor-i, lényege a független, nemzeti szellemű (olykor a körülményekből adódóan burkolt) konzervatív-liberális, polgári attitűdű újságírás, lapkészítés. A másik, jóval soványabb, általában rövid időszakokban fennálló „tradíció” a (kényszerű) pártosság. Ez a szemlélet jellemezte a lapot Mihályfi Ernő első főszerkesztősége idején (1949–1951), Komor Imre felelős szerkesztői működésének első szakaszában, 1955 tavaszától 1956 elejéig, Mihályfi 1957-ben kezdődő második főszerkesztőségének első éveiben, a Soltész István 1982-es hivatalba lépését követő néhány esztendőben, illetve Liszkay Gábor igazgató-főszerkesztőségének (2000–2015) bizonyos szakaszaiban.
„Parragi úr közveszélyessé vált, tehát meg fogjuk fékezni" | Magyar Hang
Hogyan lett a fiatal keresztény újságírás egyik legnagyobb ígéretéből a kommunisták tehetetlen bábja? Egy történet a Magyar Nemzet múltjából.
A szabad Magyar Nemzet felszámolása után egyelőre ugyan szordínós változatban, de most is a pártos kényszerhagyomány éledt újra. A (közel)múlt ismételt megtagadása pedig világosan ott áll a beköszöntő vezércikkben.
Az eseményeknek van egy kevésbé látványos, ám tanulságos aspektusa is. A február 6-ai cégérváltás, a patinásan csengő Magyar Nemzet felirat kitűzése a viszszafoglalás gesztusán, a győzelem mámoros pillanatain túlnézve nyilván akaratlanul, de megalázó helyzetbe hozta a Magyar Időknél dolgozókat is. Az bizonyos, ha a Magyar Idők sikeres, gyarapodó orgánum, amit az olvasók a magukénak éreznek, akkor felesleges a szempontjukból 2015 és 2018 között „kompromittálódott” Magyar Nemzet felélesztésével kísérletezni.
Spiró György: Fantasztikus ember lehetett Pethő Sándor | Magyar Hang
A XX. századi sajtótörténetről írt nagyívű tanulmánykötetet Murányi Gábor, ezt mutatták be szerdán.
Az átkeresztelés azt az üzenetet hordozza, hogy a Magyar Idők csődöt mondott, munkatársainak eddigi tevékenysége értéktelen volt. A helyzet megmentésére be kellett vetni tehát a csodafegyvert, át kellett festeni a cégtáblát – az talán segít. Amit Varga István, a Fidesz közeli médiamamut, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) lemondatott vezetője a kormánysajtó minőségéről mondott, azt a névváltás tényével a Kesma cinikus módon tulajdonképpen elismerte, tanulságait pedig a gyakorlatban alkalmazta.
Magyar Nemzet 80: A magunk útján | Magyar Hang
Élőnek vagy halottnak a születésnapját ünnepeljük? Mitől élő vagy halott egy újság? A hagyományai éltetik?
Nem tiltakozom tehát. Csak a nagyrészt közismert tényeket akarom magamban a helyükre rakni, arra is keresve a választ: mitől élő vagy halott egy újság? A hagyományai éltetik, vagy a neve? Ha az előbbi, akkor a Magyar Nemzet fent említett eredeti hagyománya május eleje, a Magyar Hang megszületése óta újra él.
Befejezésül hadd osszam meg az olvasóval Pethő Sándor utolsó, a cenzúra által jelentősen megcsonkított cikkének (Capuában, 1940. június 2.) kicsinyes politikai vitákon és harcokon túllépő, felemelő és vigasztaló alapgondolatát: „Nem a kudarc demoralizál, hanem a siker. Csak a bágyadt lelkek erkölcsi akaratát bomlasztja fel a balszerencse. A bátrak erőt merítenek azokból a viszontagságokból, amelyek a nádszál-lelkeket összetörik. […] A fájdalom és a szenvedés szeretetre és részvétre, a pogány egekben ismeretlen érzésekre tanít bennünket, főleg pedig alázatra a sors erőinek megpróbáltatásaival szemben. Ez a mély, emberi és mégis isteni, egyszóval keresztényi alázat az, amely egyedül teheti a halandót méltóvá arra, hogy a hatalom felelősségét még idejében felismerje s életét engedelmesen szolgálatába állítsa a könyörületnek és a szánalomnak, ennek a legtisztább, az élők világában csak az ember részére adatott erénynek.”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/7. számában jelent meg, 2019. február 15-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/7. Magyar Hangban?
