Ötvenéves lenne Bogdán László. Cserdi polgármestere négy éve vetett véget az életének. Számos megemlékezésben vagy a halálhoz vezető, két éve lezárult büntetőügy tárgyalása kapcsán még mindig felbukkan az a szó vele kapcsolatban, hogy „ellentmondásos”. Mert hát, amiről és ahogy Bogdán László, egy négyszáz lelkes kistelepülés embere beszélt, az kényelmetlen volt a nagypolitika és a nyilvánosság minden szereplőjének. Nem finomkodott, hanem lendületből beszélt, amiért imádta őt a kamera, és egy-egy erősebb, kontextusból kiragadható kijelentésére (sok ilyenje volt) minden oldal kicsemegézhette azt a mondatot, amivel alátámaszthatta a maga igazát. Balról szerették, mert a migránsellenesség tombolása idején azt mondta, hogy szívesen látna menekülteket a falujában, de húzták a szájukat, amikor a bűnügyi prevenciós, börtönlátogatós programját „köcsögmentesítésnek” hívta. Jobbról is sokan kedvelték, mert tabudöntögetően beszélt arról, hogy a cigányoknak munka kell, nem alapjövedelem. De feszenghettek is, amikor azt hallották tőle, hogy a jelenlegi kormány romafelzárkóztató programjai fabatkát sem érnek, a Fidesz stratégiai hátországát jelentő Országos Roma Önkormányzatról pedig úgy beszélt, hogy azt azonnal meg kell szüntetni.
– Megálmodta a holnapot is – mondta róla nekem egy asszony, amikor Cserdiben jártam Bogdán László öngyilkossága után. Igaza volt: Laci (ahogy szerintem minden újságíróval, úgy velem is tegeződött) tökéletesen ismerte a szegénység kultúrájának pillanatnyi túlélésre építő aspektusát, és ezen ő úgy látott tovább, hogy rengeteg olyan dologról beszélt, ami csak később vált valóra. Az már más kérdés, hogy ezek a dolgok a legkevésbé sem megálmodott holnapok, hanem megvalósult rémvíziók voltak. – Ma Magyarországon 320–350 település van, ahol többségében cigányok élnek. Mi lesz ezekből a régiókból 20–30 év múlva? Rezervátum? – mondta már 2017-ben, és a kormány csak két év múlva, 2019-ben indított programot a legszegényebb háromszáz magyar falu megsegítésére. Lapunknak is hasonló jövőbelátással fogalmazott, amikor azt mondta: „2060-ra duplájára is nőhet a cigányság létszáma, amivel nem a származásuk a probléma, hanem az, hogy jó eséllyel kilátástalan mélyszegénységben fognak élni. Meg kell várnunk, mire tömegeknek lesz minden mindegy? Azt akarom, hogy az emberek értsék végre meg, hogy itt vagyunk mi, cigányok nagyon sokan, nem annyian, amint amennyit a Központi Statisztikai Hivatal mond.” Mindezt négy évvel az előtt, hogy a KSH publikálta volna a számokat a cigányság csökkenéséről – amit persze senki nem hitt el, és mindenki kereste az okait, hogy ez az adat egyáltalán hogyan látott napvilágot.
A legdrámaibb jóslata viszont az volt, hogy idejekorán felismerte, egy településnek mennyire életbevágóan fontos, hogy önellátó módon élelmiszert termesszen magának. Szociális szempontok vezérelték, a klímaválságot – ami miatt ez ma már tényleg égetően fontos lenne – talán soha nem is említette. Mindenesetre elképesztő, hogy ez a XXI. század Magyarországán szó szerint csodaszámba menő ötletnek számított, és teljesen érthetetlen, hogy erről az útról miért tért le Cserdi már évekkel a polgármester tragikus halála előtt. Erre senki nem tudott nekem soha választ adni, pedig vagy háromszor körbejártam érte a falut. És mivel a zöldségtermesztés helyett uniós forrásból meg nem valósuló pályázatok felé fordult a település, azzal sajnos megint megmutatkozott az a jövő, amitől Bogdán László annyira óvta a cigányokat és a magyarokat is. Miközben inkább nekünk kellett volna óvnunk őt, de legalább jobban odafigyelnünk rá.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/23. számában jelent meg június 7-én.
