A középen levés gyönyörűségéről

Eljött a ti időtök – mondja féltávoli ismerősöm a késő Kádár-kor tanácselnökeinek demokratáskodó odahajlásával az aurámba ékelődve, hogy túl közelről látom az arcára hazudott, vállon veregetős, cinikus vigyort, miszerint mostantól minekünk (kinek is?) lesz aratás, tudja ő, hogy megy ez, egyszer fent, egyszer lent, de megérte kiböjtölni, mert minden hét szűk esztendő után megérkezik a Kánaán.

Ó, hogy mennyire rühellem ezt az ócska cselédmentalitást! Tényleg soha, de soha nem mászunk már ki belőle?

Nos, az történik éppen, hogy lassan kiderülget: azon kívül, hogy a NER korántsem a létező világok legjobbika, kevés dologban értünk egyet. Ami lehetne akár a nemzetért való demokratikus aggódás leggyönyörűbb ünnepe, hogy lám, mennyifélék vagyunk, és mégis, csak az bonyolult. Macerás. El kéne fogadni a másik igazságát. Belegondolni, hogy ő miért látja másként. És – hoppá, vigyáztam, veszélyes dolgok következnek – megfontolni, hogy miben lehet igaza.

Mondom, mi van. Majdnem azt írtam, hogy mi mindannyian, de mivel ez mégsem szerkesztőségi cikk, inkább a magam nevében (legfeljebb a főszerkesztő majd ideírja megjelenés előtt, hogy nyugodtan lehetett volna mi), szóval mélységesen kiakadtam, hogy a NER-kényszerű összefogásban lendületet vett baloldal szinte azonnal rehabilitálta Draskovics Tibort és Atkári Jánost, és van még jó pár, a dicstelen múlt ködéből elősejlő figura, akinek nehéz örülni. Meg is írtam. Meg is kaptam a magamét, hogy az urak micsoda kiváló szakemberek, és persze, amikor a Fidesz nevez ki ezt-azt ide-oda, az nem baj, meg egyébként nekik is kell élniük valamiből, plusz a legjobb csavar: véget kell vetni annak a fideszes gyakorlatnak, hogy bárki politikai okokból ne kaphasson funkciót. Ja, és ne verjem már szét az összefogást, nyilván.

Értem én, komolyan. Nem bosszú ez, szó sincs róla, még csak elégtételvétel sem, ha meg kéne fogalmazni, talán így mutatna sokak friss közéleti lelkiállapota: „Ha nekik bármit szabad, nekünk miért ne, hát nem ez az egyensúly?”

Hát nem. Furcsamód akkor lenne egyensúly, ha a szélsőségesen Fideszbe kilengett inga megállna középen moccanástalan. Ezért irgalmatlanul fontosak a szimbolikus ügyek, a kinevezések, a nem lemondások, a szerződések, a pozícióosztások. Ha ez a hajó elmegy, jó darabig nem tér vissza. Amiben nem az a baj, hogy akkor majd eltűnik az MSZP, és kiszorul Gyurcsány, hanem hogy újból, sokadszorra, örökkön örökké megkapja a nép a fájdalmas leckét: ezek mind ugyanazok. Nincs különbség. Ha pedig nincs különbség, mi értelme van váltogatni köztük? Nos, ez a demokrácia valódi halála.

Hatalmas tét, ugye? Kicsit nagyobb, mint hogy a régi, jó káderek újból nyeregbe kerülnek-e vagy sem. Legalábbis innen, középről nézve.

Jut eszembe, vagy szebben, utóirat: Czeglédy Csaba ripszropsz megbízásairól sem feledkeztem ám meg. Olyat penderítettem róla a Facebookon, hogy az érintett személyesen adott hangot szomorúságának, de a legjobb, ha ideteszem a beszélgetésünket:

„Czeglédy Csaba: nem csodálkoznál ezen, ha ismernél. Főleg az ezen a területen való munkámat Szombathelyen. De hát mit érdekelnek téged a tények…

Én: bocsánat, ez most nagyon keményen fog hangzani, és ha nekem írnának ilyet, én se lennék boldog tőle, de ez úgymond nem rólad szól. Arról szól, hogy van egy nagy nehezen összetákolt ellenzéki összefogás, aminek a legfontosabb feladata az lenne, hogy a gyakorlati működésével és a szimbolikus intézkedéseivel is azt mutassa: lehet a NER-nél korrektebb a közélet. Ehhez képest néhány nap alatt sikerült lerombolniuk egy rakás ember ellenzékbe vetett hitét, és ebben a te neved is benne van. Ha az összes vád alól felmentett volna valamennyi bíróság, még akkor is csínján kellene bánni egy ilyen villámgyors szerződéssel ott, az ellenzéki oldalon, mert csupán leheletvékonyságú bizalmi háló veszi körül az együttműködést. Ha kiveszed magad az egyenletből (nyilván nem nagyon lehet, de ha mégis), akkor politikusként szerintem te is hasonlót gondolnál.

Czeglédy Csaba: ez egy korrekt vélemény, tiszteletben tartom.”

Úgyhogy bajban vagyok, nem lettem elküldve a francba, ami egyértelműen gyurcsányista elhajlás. Pedig ne etesd a trollt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/46. számában jelent meg november 15-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/46. számban? Itt megnézheti!