A radikalizmusra soha nem a radikalizmus a helyes válasz, hanem mindig és csakis a mérték és az emberség.
Publicisztika
Emlékezzünk azokra az időkre, amikor a bíróságok még nem szomorították el az akkori Kedves Vezetőt.
Ha csak az elnevezésen múlna, akkor már rég az unió első öt olyan országa között említenék hazánkat, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.
Ha a félelem kultúrává válik, már nincs szükségünk diktatúrára, önmagunkat börtönözzük be.
Az már biztos, hogy Brüsszelben megint hosszú hónapokig napirenden lesz a magyar kérdés.
„Dehogy lopott, magyar ember, érti, magyar, és nem balliberális, eddig minden nekik jutott.”
Semjén Zsolt vajon üdvösnek tartja-e éppen csak bimbódzó kereszténydemokráciában azt hirdetni, hogy a pápa nem biztos, hogy katolikus?
A környéken, ahol élek, ha elhúznak a turisták, kiürülnek az utcák. Nem sétál azokon sem szakács, sem asztalos, sem programozó a kellő létszámban. Kecskét viszont egyre sűrűbben látni, és ez jó.
A filléres jegyekkel foglalható fapados repülőgépek korában ott tartunk, hogy sokkal kevesebb ideig tart Budapestről eljutni Chicagóba, mint Csíksomlyóra.
A fideszesek ellenzékiekről alkotott véleményét hallva az is kétséges, hogy egyáltalán emberszámba veszik-e a NER-rel elégedetlen honfitársaikat.
Attól tartok, hogy amit a bitcoin, a Facebook, az Airbnb, az Uber, az Apple, a Microsoft, az Alibaba meg az Amazon leszállít nekünk, az nem a jövő, hanem a múlt.
Aki a keresztény tanításra hivatkozva küzd a politikai színtéren, annak minden gondolata, szava és tette már itt a legszigorúbb mércével méretik meg.
Az elmúlt nyolc év kormányzásának egyik nagy vesztese a környezet- és a természetvédelem.
Az biztos, hogy csak az ellenzéki politizálás társadalmasítása hozhat áttörést, s ennek súlypontja értelemszerűen a parlamenten kívül van.
A sólyi gyermekgyilkos a környezete szeme láttára vált szörnyeteggé, személyiségét borzalmas gyermekkora, a mélyszegénység, valamint a stabil otthon, a szeretet és a nevelés hiánya tette torzzá.