Megvédjük a családokat, a munkahelyeket és a nyugdíjak vásárlóértékét! – mondja gyakorta a miniszterelnök, no meg nyomában tucatnyi kormányzati tényező és Fidesz-potentát hosszú évek óta. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy az elszánt védekezés inkább csak a jelszavak szintjén működik, semmint a gyakorlatban. A családok védelme eleve nem terjed ki azokra, akiknek a legnagyobb szükségük lenne támogatásra. A munkahelyek megőrzéséről pedig a már beindult köztisztviselői elbocsátások idején aligha lehet beszélni.
A nyugdíjaknál kicsit bonyolultabb a helyzet, mivel az idősek fontos és nagy létszámú csoportot alkotnak a Fidesz szavazótáborában, a kormány igyekszik jól kommunikálható gesztusokkal és ezeket erősítő kampányokkal manipulálni őket. Érdemes azonban megfogadni Orbán Viktor tanácsát: ne arra figyeljünk, amit mond, hanem arra, amit tesz. A regnáló hatalom ugyanis messze nem teljesíti a vásárlóérték megőrzésére vonatkozó ígéretét. Arról meg aztán végképp nincs szó, hogy a fellendülés és pénzbőség idején – mondjuk a jövedelmek növekedésének arányában – a szépkorúakat is részesítette volna a gazdasági eredményekből.
Az ellen már hosszú ideje ágálnak a különféle nyugdíjas szervezetek, hogy a költségvetés tervezésekor a kormány rendszeresen a reálisan várhatónál alacsonyabb inflációval számol. Mivel a januári nyugdíjemelés az alultervezett infláció mértéke szerint történik, az állam igen jelentős (és kamatmentes) hitelhez jut, amit csak a novemberi kompenzációkor térít meg az ellátottaknak. És ha ez probléma volt a 2-3-4 százalékos infláció mellett, akkor különösen nagy gond a 20 százalék feletti pénzromlásnál.
Ráadásul a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa közzétette az elmúlt két évre vonatkozó számításait, amelyek szerint a kompenzáció nem is volt teljes. 2021-ben 0,3 százalékkal, 2022-ben pedig 1,2 százalékkal maradt el az emelés a nyugdíjas árindextől. A nyugdíjak 1,5 százalékának „megspórolása” mellett az állam szűkmarkúan számolta a nyugdíjprémiumot is: mivel a GDP ’22-ben nem 4, hanem 4,6 százalékkal növekedett. E két tétel együtt – a tanács számítása szerint – éves szinten nagyjából és átlagosan 40 ezer forint kiesést jelent minden egyes nyugdíjas számára.
Az idei, kiugróan magas inflációs helyzetben még visszásabb a kormány által oly nagyon védett nyugdíjasok helyzete. A KSH adatai szerint ugyanis az év első öt hónapjában összesítve 25,8 százalékkal drágult az idősek fogyasztói kosara, miközben az év eleji emelés csak 15 százalék volt. Az mfor.hu kiszámolta, hogy a tényleges infláció alapján az átlagos nyugdíjnak közel húszezer forinttal kellene magasabbnak lennie, a jelenleginél. Ez pedig azt jelenti, minden egyes nyugdíjas közel százezer forinttal hitelezi a kormányt. Eddig.
A dolog további szépsége, hogy ha az infláció az év második felében gyorsabban csökken, akkor a novemberi kompenzáció csak 4-5 százalék lesz. Ami azt jelenti, hogy az „ingyen hitel” egy részét a szépkorúak vissza sem kapják. (Nem véletlen, hogy vannak szakértők, akik szerint ebben a helyzetben át kellene állni a havi, de legalább a negyedévenkénti nyugdíjemelésekre.)
És ha már átállás: azt is sokan sokszor felvetették már, hogy vissza kellene térni az úgynevezett svájci indexáláshoz, amit a Bajnai-kormány 2010-ben, a gazdasági válság idején felfüggesztett ugyan, de végleges eltörléséről már az Orbán-kabinet döntött 2011-ben. A módszer lényege, hogy a nyugdíjemelés fele-fele arányban függ az inflációtól és a keresetek növekedésétől. Mivel 2011 óta egyetlen évet leszámítva az átlagbér növekedése mindig magasabb, olykor jóval magasabb volt, mint az inflációs ráta, svájci indexálás esetén a nyugdíjak ma jelentősen nagyobbak lennének és nem szakadtak volna le az aktív dolgozók jövedelmétől.
A leszakadás különösen a kisnyugdíjasokat sújtja, akik arányában ugyanakkora emelést kapnak, mint az átlagos vagy magas ellátásban részesülők, de ez abszolút értékben szinte semmit nem ér a drasztikusan megemelkedett árakhoz képest. A nyugdíjminimum (leírni is szörnyű) 28 500 forint. A nyugdíjasok nagyjából ötöde próbál megélni havi százezernél kisebb összegből, és az összes ellátott fele 185 ezernél kevesebbet kap. Ezek akkor is siralmas összegek, ha hozzáveszük a 13. havi pluszt. Nagyon is indokolt lenne tehát, amit szintén sok szakértő javasol: az emelések degresszív kiszámítását, de legalább egy egyszeri jelentősebb kiegészítést az alsó 20-25 százaléknak.
Száz szónak is egy a vége: a nyugdíjas „magyarok” helyzete folyamatosan romló. A kormányzat inkább csak szavakban áll mellettük, míg tettekben éppen ellenkezőleg: a magánpénztári befizetések einstandolása, a svájci indexálás eltörlése, a minden évben alultervezett infláció, a novemberi kompenzáció és az esetleges prémium „takarékos” elszámolása mind-mind súlyos tízezrekben mérhető kárt okoz az ellátottaknak, hónapról hónapra, immár épp egy tucat esztendeje.
Belegondolni is rossz: mi lenne, ha a nyugdíj nem tartozna a feltétlen megvédendő értékek közé. Ahogy mondani szokták, akinek ilyen jóakarói vannak, annak nincs szüksége ellenségekre.
A szerző nyugdíjas
