Jobb elébe menni

Jobb elébe menni

Nagy Bandó András (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Tisztelt Magyar Emberek!

Elhatároztam, hogy egy kis párt támogatásával, független jelöltként indulok a választásokon. Tisztában vagyok azzal, hogy ez mit hoz magával, épp ezért úgy döntöttem, hogy a mostantól rám irányuló ekézést, áztatást, gyalulást, sározást, szarozást, mocskolódást megelőzendő és kivédendő, karakter-öngyilkosságot követek el. Egyetlen állításom, ki- és bejelentésem sem lesz igaz, tehát tökéletesen azonos lesz azzal, amit holnaptól rólam fog írni és mondani a kormány propagandagyárának minden egyes médiuma.

Kezdem a legelején. Egy kisvárosban születtem. Anyám az MDP pártirodájában hozott világra a bába képesítésű párttitkárnő segédletével. Emlékszem, fölöttem, a falon Marx és Engels képe függött, és köztük Sztálin is föl volt akasztva. Születésemnél jelen volt Rákosi Mátyás is, tehát apás szülés volt. Az előtérben várakozó párttagság színe és java hosszan tartó, szűnni nem akaró vastapssal köszöntötte a jöttömet. Mint akkoriban elég sokan, én is a Mátyás kereszt… vagyis utónevet kaptam, máig ezt használom.

Általános iskolai éveimet nem kívánom részletezni, de én is kisdobosként kezdtem, úttörőként folytattam, és saját kérésemre már ekkor, felső tagozatosként beléptem a Pártba is. Szó se róla, számomra Sztálin volt az isten, Rákosi a jobb… illetve a bal keze, és úgy éreztem, hogy a párttaggyűlés az én hittanórám. Amikor megtudtam, hogy Sztálin meghalt, gyalog mentem el Moszkváig a temetésére. Igaz, nem értem oda időben, de a szovjet elvtársak a kedvemért újratemették, és végül én zárhattam kulcsra a mauzóleum ajtaját. Feledhetetlen élmény volt, főként, hogy fejet hajthattam a főbérlő Lenin előtt is.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!