November 30-án kezdődik a 28. klímacsúcs Dubajban. A találkozó pikantériája, hogy a klímacsúcs elnöke nem más, mint az Abu Dzabi olajtársaság vezérigazgatója, holott tudjuk, hogy az éghajlatváltozás gyorsulásának megfékezése azon áll vagy bukik, hogy milyen gyors ütemben szakítunk a fosszilis energiával. Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy azok az országok és azok az olajtársaságok, amelyek az olajkitermelésből és -eladásból élnek, azért fognak lobbizni egy klímacsúcson, hogy mihamarabb kivezessük a fosszilis energiát. Sok ország tiltakozott a személye ellen, mert az ő megválasztása erre a pozícióra szembeköpése mindazoknak, akikben még pislákolt némi remény arra, hogy valami érdemi történhet a csúcstalálkozón. Ezen a csúcson az olajlobbi a legmagasabb szinten képviselteti magát.
Ha megnézzük az eddigi, évenkénti klímacsúcsok eredményességét, akkor semmi jót nem tudunk mondani. Folyamatosan nő a szakadék a klímaváltozás megfékezését szolgáló globális célkitűzések és az éghajlatváltozás okozta helyzet romlása között. Az ENSZ múlt évi klímaváltozási jelentése szerint 2030-ra az egyes országok klímapolitikájának az lesz az eredménye – ha nem lesz változás –, hogy a 2010-es szinthez képest 2030-ra 11 százalékkal nő az ÜHG kibocsátás, miközben 43 százalékos csökkentésre lenne szükség ahhoz, hogy a párizsi klímacélokat elérjük. Nem véletlenül beszél az ENSZ főtitkára arról, hogy bajban vagyunk, a klímaösszeomlás elkezdődött.
Szálazzuk szét egy kicsit a folyamatokat! A tudósok egyre szigorúbb csökkentési célokat fogalmaznak meg, ha teljesíteni akarjuk a párizsi klímacélokat, és nem akarjuk meghaladni a 1,5 celsius fokos átlaghőmérséklet-emelkedést az ipari forradalom előtti időszakhoz képest. Ugyanakkor, ha az egyes országok ambíció szintjét/vállalásait összevetjük a tudósok által jelzett szükséges csökkentési célokkal, akkor egyértelműen kiderül, hogy a kettő között nagy a szakadék. Erre utal az ENSZ múlt évi klímaváltozási jelentése is. De talán még nagyobb a szakadék az egyes országok ambíciós szintje és tényleges cselekvés valósága között. Ezért emeli ki rendre az ENSZ főtitkára, hogy a szép szavak helyett a cselekvés ideje jött el.
Az éghajlatváltozás gyorsulásának negatív következményei szinte felmérhetetlenek, hiszen a helyzet nagyon gyorsan romlik, természeti katasztrófák sorozatát okozva a világ minden tájékán, emberéleteket követelve és óriási gazdasági károkat okozva. Éppen emiatt a klímacsúcs egyik fontos napirendje lesz a Loss and damages ( veszteségek és károk) alap feltöltésének és az ebből való részesülés szabályainak megvitatása. Ez egy nagyon fontos szolidaritási cselekedet, hiszen naponta hallhatjuk a hírekből, hogy milyen súlyos természeti katasztrófák sújtják a világ egyes országait és térségeit. Segítenünk kell a bajba kerülteknek, de azzal is szembe kell néznünk, hogy ez nem fogja megoldani a problémát, mert lassan nem lesz olyan ország, amelyiket nem sújtja a szélsőséges időjárás és nem fog szembenézni a klímakatasztrófával.
Itt az ideje feltenni a kérdést, hogy miért nincs eredménye a klímacsúcsoknak? Nyilván az okok komplexek, de el kell kezdeni a mélyére ásni. Általánosan kimondható, hogy a rövid távú gazdasági érdekek, a tőke érdeke, a profitnövelés, a gazdasági növekedés kényszere rendre felülírják a hosszabb távú érdekeket, a jövő nemzedékek számára az élhető, egészséges környezet biztosítását. A különböző mechanizmusok a világban, mint például a szabadkereskedelmi egyezmények mind-mind a tőke, a profitszerzés előtt bontják le a korlátokat a környezetvédelmi, fenntarthatósági, munkavédelmi, egészségmegőrzési követelmények, normák, szabályok folyamatos gyengítésével, kiiktatásával. A tőkét és a multik érdekeit védik az emberrel szemben.
Nagyon fontos tényezője az éghajlatváltozás gyorsulásának, hogy alacsonyak a nemzeti vállalások az éghajlatváltozás megfékezése érdekében, és vannak kormányok, amelyek csak büszkélkednek a semmivel, lényegében potyautasok ebben a folyamatban. Nem véletlen, hogy a 28. klímacsúcsnak ez lesz a másik fontos témája, hogy növelje az egyes országok vállalásának a mértékét. A megnövelt ambíciókat tekintve az eredmény továbbra is siralmas. Amennyiben végrehajtanák az egyes országok a 28. klímacsúcs kapcsán megtett, magasabb vállalásaikat, még ebben az esetben is 2019 és 2030 között mindössze 2 százalékkal csökkenne a kibocsátás. De olyan még nem volt az elmúlt évtizedekben, hogy bármilyen csökkentési cél megvalósult volna.
Sajnos az Orbán-kormány a potyautasok közé tartozik. Van egy kiherélt klímatörvényünk, semmire sem jó célkitűzésekkel, nincs klímaügyi minisztériumunk, amelyik felelne a klímacélok teljesítéséért, a kormány nem szán forrásokat a klímavédelmi feladatokra, a megújuló energiára való áttérést ott hátráltatja, ahol csak tudja. Még mindig csak lelkiismereti szinten támogatja a szélenergiát, a napenergiát adóztatja, és nem hallunk semmit a geotermikus energia hasznosításáról. Az energiatakarékosság, a lakóházak szigetelése nincs napirenden, arról pedig talán még nem is hallott a kormány, hogy az éghajlatváltozással összefüggő ismereteket be kéne vinni az oktatásba. Az pedig egyszerűen tragikus, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás feladatai egyáltalán nem jelennek meg az ágazati programokban.
Amire még az éghajlatváltozással kapcsolatosan fel kell hívnunk a kormány figyelmét, hogy nagyon komplex, rendszerszemléletű döntéseket igényel. Jó példa erre a kormány akkumulátor nagyhatalmi törekvéseinek megvalósítási szándéka. A kormány, mint a papagáj csak azt hajtogatja, az e-mobilitásé a jövő, mert ezáltal lehet a co2 csökkentési célokat megvalósítani, és ehhez akkumulátorok szükségesek. Az akkumulátorgyártás jó biznisz. Igen, szükség van az e-mobilitásra, de nem mindegy, hogy az ahhoz szükséges legkörnyezetterhelőbb akkumulátor-gyártásból mekkora részt vállalnak az egyes országok. Magyarországon már működik három, sok-sok problémával. Az akkumulátor-gyártás víz-, energia-, területigénye óriási. A vizünket, a jó termőföldjeinket, az egészséges környezetünket nem áldozhatjuk fel az akkugyártás oltárán, erre sokkal nagyobb szükség lesz a mezőgazdaságban. Kelet-Magyarország félsivatagos állapotban van, és ha azt akarjuk, hogy ne váljék teljesen sivataggá, akkor a vízre itt lesz szükség.
Az LMP tisztában van azzal, hogy a világ előtt álló egyik legnagyobb kihívás az éghajlatváltozás megfékezése. Az elmúlt években számos határozati javaslatot nyújtottunk be az Országgyűlésnek, amit a kormánytöbbség lesöpört az asztalról. Most a dubai klímacsúcs apropóján összefoglaltuk az LMP 10 pontos klímavédelmi csomagját. Tudatában vagyunk, hogy az éghajlatváltozást nem fogja megállítani, de a cselekvési irányokat az elkövetkező időszakra kijelöli. Elősegíti, hogy a döntéshozók felelősségteljesen gondolkodjanak a jövőnkről, és cselekedjenek a jövő nemzedékért. Reméljük, a kormány felébred, és megfontolja a javaslatainkat.
A szerző az LMP társelnöke
