A Nemzeti Múzeum jelenlegi főigazgatójának L. Simon László egykori kulturális államtitkárnak, szenvedélye az egészség. Pár éve volt már egy népegészségügyi terve, amikor pincészete, a nevét találékonyan és frappánsan megválasztó L. Simon Borászat rákot gyógyító barackmagot tervezett piacra dobni. Az ellenzéki sajtó kampányt indított az illiberális gyógymód leleplezésére, épp ahogy a másik varázslatos gyógyító, Schobert Norbert ellen, aki a rákra citromot kínált.
Az eset persze összetettebb: az államtitkár úr a valóság utáni médiatérben sebesen cáfolta a felröppent híreket, és leszögezte, hogy az L. Simon Borászathoz semmi köze, mert bár a nevét viseli, de nem az övé, hanem a nejéé, és egyébként sem sikerült forgalomba hozni a varázsmagot, mert nem működött a gép, amelyik megtörte volna, úgyhogy a rákbetegek rákbetegek maradnak. Nincs mit tenni – ez van, ha a nemzetáruló média akadékoskodik: akkor a barackmag a héjában marad, bocs.
Valami talán mégis lehetett a gyanúsítgatás mögött, hisz L. Simon Lászlót még Lázár János is hazugnak nevezte, pedig ő aligha van rajta Soros György fizetési listáján. L. Simon László karrierje gyors ütemben kezdett hanyatlani: Orbán Viktor hamarosan elzavarta az államtitkári pozícióból. Különös volt ez az eljárás, hisz a rendszer védjegye, hogy a miniszterelnök mindenáron kitart hűséges a szolgái mellett – azt vártam volna, hogy ha az ellenzéki sajtó L. Simon László menesztését követeli, Orbán Viktor meghosszabbítja Bicskéig. Így is lett: L. Simon László néhány év borászkodása után a Nemzeti Múzeum élén termett. Tipikus NER-karrier: tipikus NER-bukás és tipikus NER-feltámadás. Az Orbán-rendszer egyedül a hűséget jutalmazza, és egyedül a hűtlenséget bünteti: minél nyilvánvalóbb a nemzetvezető valamelyik szolgájának a romlottsága meg a szélhámossága, ő annál szorosabbra vonja vele a hűbéri köteléket.
L. Simon László népnemzeti gyökereit szépirodalmi munkássága példázza igazán ékesen, mely szerint „büdös vagyok meg kell fürdenem kimosnom a seggemből az elmúlt három nap papírdarabjait” – e sorok szerzőjét látva a Nemzeti Múzeum élén Csurka István csak elismerően biccentene, Sütő András tekintete meg találkozna Csoóri Sándoréval, így nyugtáznák, hogy L. Simon Lászlót Orbán Viktor a magyar föld és a magyar sors mélyrétegéből merítette. Az pedig Sára Sándort és Páskándi Gézát is meggyőzné, ahogy a későbbi államtitkár-főigazgató szépírói mellőzöttségével szembesülve elismeri, hogy „a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam miközben én már párizsban báboztam iskolát alapítottam és egy röhögő törpét követtem akivel szétb.szott zsidó k.rvák seggéről készítettünk gipszlenyomatokat”. Bizonyára alkalmasabb szavak is akadnak, amelyekkel a nemzeti identitás kifejezhető, de múzeumot ezek egyike sem ér.
Az intézményvezetés mellett L. Simon László a barackmagincidens után hat évvel újra megküzd a nép egészségéért: ezúttal a közösségi médiában bírálta a magyar háziorvosi rendszert, mintha valaki másnak a hűbérura vezetné tizenkét éve teljhatalommal Magyarországot. L. Simon László személyében alázta az anyja lakóhelyén praktizáló orvost, aki a nagy ember anyukáját egy 2020-ban született kormányrendeletnek engedelmeskedve csak telefonos bejelentkezés nyomán lett volna hajlandó fogadni. Hát hogy nem látta ez a nyomorult kis háziorvos L. Simon Lászlónak meg önmagának a helyét abban a hatalmi piramisban, amit Tölgyessy Péter olyan gyakran emleget? Nem szólt neki senki, hogy nem a törvény számít, hanem a hely a piramisban? L. Simon László keserű szavakkal sírta vissza a Kádár-rendszert, amikor ilyen esetekben a háziorvos csak beült a kis Trabantjába, és kiszállt a házhoz. L. Simon László egykori államtitkár, magas beosztású NER-uraság a korlátlan uralom tizenharmadik évébe lépve humánus és szakszerű ellátást követel. Innen Tiborcz panasza már csak egy sóhajtásnyira van.
Aki azt képzeli, hogy ez rendszerellenes gesztus volt, nem is tévedhetne nagyobbat. L. Simon László jól tudja, hogy a kormánymédia által diktált suttogó propaganda ma az orvosok lustaságában és telhetetlenségében láttatja az egészségügy bajainak okát. Amióta Orbán Viktor megemelte az orvosok bérét, a társadalmi elvárás velük szemben megsokszorozódott, és erre tudatosan játszik rá a rendszer médiagépezete – L. Simon László „olvasói levele” ebbe a narratívába illeszkedik: a meg nem értett költőzseni a kofák bölcsességét nyomatékosítja vele. Eközben az orvosok és az ápolók túlterhelve, rossz minőségű eszközökkel rugdossák ki a rothadó infrastruktúrából a maguk mindennapi szolgálatát: a betegek ellátását – olyan bérért, ami a százharmincezres nyugdíj felől nézve sok, a felelősség, a tudás és a piac szempontjából meg továbbra is kevés.
A gyermeki sorban élő társadalom nem tudja, nem is kell tudnia, hogy jelenleg nagyjából hatszázötven betöltetlen praxis van Magyarországon, és hogy a kőkemény karanténidőszakot a front első vonalában végigharcoló háziorvosok átlagéletkora hatvan év – versenyképes bérek mellett ez nem lehetne így. A gyermekek társadalma ketyegő bombán ül, és az erős kéz a ketyegés ütemére ringatja: tagjai nem magánkórházakban élik és tervezik a mindennapjaikat. Orbán Viktor a közegészségügy szisztematikus és permanens leépítését végzi, miközben a felső tízezer ellátására olyan klinikák, kórházak és diagnosztikai központok épülnek, melyeket látva a svájciak is büszkén húznák ki magukat.
E körülmények közt gyalázza az alulértékelt korszakos szépíró, az Orbán-rendszer illetékes elvtársa közösségi médiafelületén az anyja orvosát, mert annak van pofája betartani a törvényt egy törvények feletti országban. Magyarországon bármi következmény nélkül belefér: barackmaggal kuruzslani a rákot, vadlibsi költészettel felcsörtetni a nemzeti radikális magyar állam legbefolyásosabb pozícióiba, aztán meg úgy csinálni, mintha egy bérrendezés évtizedek elvándorlását, korrupcióját és elmaradt reformjait megoldaná.
A kétharmados fülkeforradalmi rend tizenharmadik évében egy volt államtitkár, aki épp egy nem akármilyen közintézményt vezet – pedig ha az irodalmi teljesítményét a helyén kezelnék, még ennél is nagyobb ember volna –, úgy kutyázza az egészségügyet, mintha a kormánynak semmi köze nem lenne hozzá: ez a világ botránya kéne, hogy legyen. És nem az – mert a magyarok többsége ma L. Simon Lászlóval egyetért. A nép szava persze nem jelent egyet az igazsággal, csak a képviseleti rendszerekben érvényre jut. Nemzetközi hálózatok, globális háttérhatalmak, szervezkedő Goldstein, homoszexuálisok, liberálisok, orvosok – legyen mindenki és bárki felelős a bajokért, egyedül a magyar ember és Orbán Viktor nem. Legyen: tehessen az orvos az egészségügy állapotáról, tehessen a csavargó a hajléktalanságról, tehessen az áldozat a gyilkosságról, és az Isten óvja azokat a gyermekeket, akik csak magukat meg a szüleiket nem hibáztatják soha semmiért.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/18. számában jelent meg április 29-én.
