Olyasmit tettem, amit ebben az országban nem érdemes: sokszor és sokféle alapon bíráltam a szívek helytartóját, az örök Majkát, akinek a magyarok ugyanúgy nem bírnak ellenállni, és akinek ugyanúgy bármit megengednek, mint Orbán Viktornak. Szóvá tettem besúgó természetét, amikor barátját és munkatársát, Széki Attilát, ismertebb nevén Curtist ország-világ előtt feljelentette mint kokainistát, hogy aztán álságosan vallja meg: így akarta megmenteni őt szenvedélybetegsége fogságából, holott a vak is látta, hogy Curtis nem kellően profi szakmai hozzáállásával volt baja, amivel Majoros pénzügyi hasznának elmaradását okozta. A magyarok ennek ellenére kalaplengetve ünnepelték Majkát, a vamzer Magyarország hősét, aki úgy fejezi ki baráti aggodalmát, ha drogozol, hogy rád hívja a rendőrséget. Majoros Péter, akinek kicsit szűk a világ, bizonyára zokon vette azt a feddésemet, hogy Andy Vajna pókerpartnereként, deluxe-kategóriás tévésként és popsztárként ne érezze már kicsit szűknek a világot, mert a pofám leszakad. Nem hallgattam továbbá Majka képmutató önzésével szinkronban gyakorolt arrogáns felelőtlenségéről, amikor álomotthonából lehordta az ország népét, amiért karantén idején nem bírtak a negyven négyzetmétereiken megmaradni, hogy aztán elmenjen a haverjaival focizni, és úgy megfertőződjön, hogy kórházban kössön ki – és ez sem volt neki elég: a szigorú tilalommal dacolva hazaszökött a kórházból a családját veszélyeztetve, mert neki egyszerre kellett osztályfőnöknek és rossz tanulónak is lennie. Aligha esett jól Majkának az a szerepelemzésem, amelyet nem is neki, hanem kollégájának és egykori istállótársának címeztem, és amely a következőképp szólt:
„Majka aranyszőrű golden retriever, akit a gazda ölbe kap, becézget, simogat és fésülget – Dopeman háromlábú kóbor kutya, aki a gazda karavánjához szegődött, és azt követve csahol egy jó falatért. Majka fajtatiszta kedvenc, törzskönyvét a gazda bekeretezte, és a falra függesztette vendégségének csodálatára – Dopeman anyja mudi kutya volt, apja származása ismeretlen. Majkát a gazda oly becsben tartja, hogy nyakába szalagot köt, hadd lássa mindenki, milyen szépséges eb – Dopeman bozontos, rühes szőre zsíros varkocsokba tapad, nyakát és hátát csupasz foltok borítják. Majkát annyira szereti a gazda, hogy neki bármit megenged: az ellenséges Partizánnak azt ugathatja, hogy baloldali, sőt még a gazda barátaira is rámoroghat és vicsoroghat, vadászkiállítást meg ereszen csúszkálást vághat az arcukba, s mutatványa láttán a gazda oly büszke, hogy felugorhat az ágyba, és ha bukfencezik, jutalomfalatot kap – Dopeman az út mentén futkosva ugatja a Fluor Tomikat meg az Osváth Zsoltikat, a George Sorosokat meg az Ursula von der Leyeneket, a Baranyi Krisztinákat meg a Pankotai Liliket, farka csóválása árulja el, hogy hasznosnak érzi magát, a kocsi kereke mellett alszik, és szolgálatáért kenyérhéjat falhat.”
A fenti szöveget olvasva Pityingernek nyilván több oka volt a sértődésre, mint Majorosnak, csakhogy az RTL volt villalakója, a Viasat egykori csöcsnézegetője, a TV2 egykori és az RTL jelenlegi porondmestere nem szokott hozzá a bírálathoz – személyét hódolat és rajongás illesse. Miért kellene tudomásul vennie, hogy jöttmentek kritizálhassák? Hiszen nagy sikerű slágerei és tévéműsorai vannak. Mindent elért, ami ebben az országban elérhető: ezt a teljesítményt mindenkinek el kell ismernie – akinek tetszik, az a koncertjén csápoljon, akinek meg nem tetszik, az vegye észre, hogy kisebbségben van a Kárpát-medencében, és kussoljon!
Nem kétséges, hogy a magyarok kedvenc realityhőse és self-made brandje éveken át őrizgette sérelmeit irántam, és bosszúra szomjazva várt a kellő alkalomra – ez a pillanat az idei év július 19-én, Ábrahám Róbert öklének képében érkezett el. Majoros nyomban kifejezésre juttatta elragadtatását az eset felett, és indítványozta, hogy nyisson ki végre a lángosozó büfé, vagyis csapjanak meg még jó sokan, hogy sérelme kellő elégtételt nyerjen. Az RTL sietve nyilatkozatot adott ki, amelyben a főnöksége gyáván szögezte le a vállalhatatlant: alkalmazottjának erőszakra való felhívása a véleménynyilvánítás szabadságának részét képezi, és mint ilyet tiszteletben kell tartani.
Nem akárhonnan, a hazai véleményszabadság zászlóshajójának kapitányi fülkéjéből érkezett az állásfoglalás arról, hogy Majkának szíve joga a szavára figyelő százezreket egy kritikus megverésére felszólítani – a kijelentés ésszel mérve nonszensz, erkölcsi érzékkel mérve aljasság. Az RTL annyira mélyre hajolt le Majkáért, ahol már nem szabad a nyilvánvalót kimondani, és ahonnan minimum kérdés, hogy érdemes-e médiatartalmat gyártani. A szívek sértettséget dédelgető helytartója munkaadójának álláspontját megismerve nyilvánvalóan felbátorodott, és győri koncertjén az alábbi szavakkal szólt a közönségéhez. „Az utolsó dal mindig arról szól, hogy Győr, elvitted a szívemet! I love you mindenkinek! Yeah! És szeressétek egymást! Ez nagyon fontos, nem szabad bántani a másikat. Kivéve a Puzsért, az megérdemli a pofont.” Fenti felhívását Majoros az orosházi hakniján és a Szegedi Ifjúsági Napokon is megismételte – nem kétséges: nagyon óhajtja, hogy engem újra meg újra pofán csapjanak. Ugyan ki lepődik meg azon, hogy aki a saját barátját feljelenti, mert az a szenvedélyével pénzt vesz ki a zsebéből, egy őt bíráló kritikusra ráuszítja a rajongóit?
A közkedvelt celeb aljas és gyáva bujtogatása két fontos kérdést is felvet. Az egyik: miért más vegyen elégtételt Majka sérelmeiért? Tetraplégiás netán? Egy székben ül, és szájjal fest? Én úgy vettem észre, hogy elbírja a mikrofont. Miért nem ő ver pofán? A válasz amilyen prózai, olyan nyomorúságos: azért nem ver pofán, mert elvégezte a számítást, és az jött ki, hogy nem ér annyit a pofám, amennyit az ő szabadsága. A pofozkodást nem vállalja, viszont örömmel lesz a projekt értelmi szerzője és az elkövető motivátora. Ha valaki jól pofán ver, lesz egy kimagaslóan jó estéje, és mégsem a saját bőrét viszi a vásárra, mert a Majka okos. Itt van ez a nagy közönség: majd valaki leüli. Nehogy már azt is neki kelljen csinálnia a tévéműsorai meg a popslágerei mellett!
A másik fontos kérdés: hogy képzelheti azt Majka, hogy az ő egójának kicsinyes sérelméért bárki is sittre megy? Miért tenné? Azért a slágeréért, ami szerint A kilencvenes években mindenki táncolt? Vagy azért a közkedvelt telepi stílusáért, amivel a vetélkedőit vezeti? Vagy a haveri gesztusokkal előadott fölényeskedéséért, amit a tehetségkutatókban előad? Ilyesmiért senki nem verekszik. Majkának tudnia kéne, hogy egyetlen fogyasztója sincs a tömegben, aki elégtételt vesz majd a sérelméért, mert ahogy a Majorosnak nem ér ennyit a Puzsér, úgy senkinek nem ér ennyit a Majoros. Majkának tudnia kéne, hogy egy ilyen projekthez az ő lájkjainak nincs mélysége. A magyarok szeretik őt. Ahogy a McDonald’s kínálatában a sajtburgert. Annyit is áldoznak érte.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/36. számában jelent meg szeptember 6-án.
