Amikor biztossá vált, hogy Cristiano Ronaldo végre szedi a sátorfáját, és elköltözik Torinóból, hogy Manchesterben mémesüljön tovább, a Juventus megtisztulása felett érzett elragadtatásomnak lelkes Facebook-posztban adtam hangot. Kifejezésre juttattam, hogy a mindig és csakis a saját brandjét építgető narcisztikus primadonna leigazolása már három évvel ezelőtt vállalhatatlan volt: a klub hagyományainak és identitásának feladását jelentette.
Bejegyzésemre válaszul kétféle hozzászólás érkezett. A kommentárok egy része Cristiano Ronaldo eredményeivel és címeivel – öt Bajnokok Ligája-trófeájával és öt Aranylabdájával – szembesített, és felháborodottan utasította vissza, hogy ezt a nagyszerű sportembert volt pofám narcisztikusnak és egoistának minősíteni.
Nos, soha életemben nem vitattam Ronaldo képességeit: tagadhatatlan, hogy kiváló futballista – jelzem ugyanakkor, hogy a kiemelkedő sportteljesítmény nem feltétlenül jár együtt egészséges pszichével vagy emberi minőséggel. A káprázatos futballsztár, akinek valamennyi gesztusa a kamerákkal kommunikál, nyilvánvalóan nincs egészséges viszonyban sem a nyilvánossággal, sem önmagával. Ahogy minden szabadrúgása előtt terpeszállásban mémeskedik, ahogy a góljai után a szögletzászlónál pózol, az minden, csak nem sport – cirkuszba, és nem futballpályára való. S hiába kiválók Ronaldo adottságai, gólt szabadrúgásból szinte soha nem szerez – mégsem állhat a labda mögé senki más, mert ez az ő előjoga. Hisz a labdarúgás célja köztudottan Cristiano Ronaldo gólja, és nem a csapat győzelme.
A hozzászólások másik része arra hivatkozott, hogy Cristiano Ronaldo Juventus-mezben egyáltalán nem volt sikertelen, hisz 98 bajnoki meccsén 81 gólt szerzett, s három év alatt kétszer lett bajnok és egyszer kupagyőztes, ez pedig kétségbevonhatatlanul kiváló teljesítmény. Nos, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy Ronaldóval a csapatban egyetlen idényben sem sikerült akár csak megközelíteni azt a 86 gólt, amit a Juventus az érkezése előtti szezonban elért. Két egyre gyötrelmesebben megszerzett bajnoki cím után Ronaldo harmadik olaszországi idényében a zsinórban kilencszeres bajnok Juventusnak épphogy sikerült megszereznie a negyedik helyet. Cristiano Ronaldo három Torinóban töltött éve alatt a Juventust három különböző vezetőedző irányította – egyikük sem bizonyult méltónak arra, hogy egy szezonnál tovább a hírneves CR7 edzője maradhasson. A célból eszközzé vált fultballklubnál megszűnt a sikereket hozó állandóság és folyamatosság, a szisztematikus munkát erőlködés és kapkodás váltotta fel. A Juventus ez alatt a három év alatt fokozatosan elvesztette dominanciáját az olasz bajnokságban.
Cristiano Ronaldo leigazolásának ideológiája az volt, hogy „vele lehet Bajnokok Ligáját nyerni”, a korábbi években a Juventus ugyanis két BL-döntőben is alulmaradt. Nos, Ronaldóval a csapatban a klubnak nem pusztán nem sikerült Európa trónjára felülnie, hanem előbb az Ajax a nyolc között, majd a Lyon és a Porto a tizenhat (!) között búcsúztatta a Juventust. Bizonyára ő hiányzott Torinóból a torna megnyeréséhez.
S ha a kudarc beismeréséhez mindez nem volna elég: a klub Ronaldo érkezésével szoros összefüggésben elveszítette a Juventust újjáépítő és hétszeres bajnokká tevő általános igazgatóját, hogy az Milánóba távozzon, és a rivális Interből faragjon bajnokcsapatot. Cristiano Ronaldo hároméves torinói kalandja három stadion árába került a Juventusnak, s leigazolásával két klasszis csatár, Gonzalo Higuaín és Mario Mandzukic sürgősen távozni kényszerült, a csapat ékköve, a briliáns képességű Paolo Dybala teljesítménye pedig tragikusan visszaesett, hisz a klub marketingosztálya és Ronaldo kórusban követelte meg, hogy rá épüljön a taktika, és minden támadást ő fejezzen be.
A hírneves modell leigazolása elsősorban mégsem gazdaságilag és sportszakmailag volt elhibázott lépés: a klub saját önazonosságára mért vele csapást. A Juventus elnöke, Andrea Agnelli azt képzelte, hogy leigazolta Cristiano Ronaldót, csakhogy Cristiano Ronaldo erősebb brand, mint az ő klubja, így a tranzakció eredménye az lett, hogy Cristiano Ronaldo igazolta le a Juventust – s bár a kaland végére a torinói egyesület lezuhant az olasz futball trónjáról, Ronaldo olasz gólkirály lett. A Juventus-szurkolók bizonyára világszerte büszkék és elégedettek. Ha ennek a három elátkozott évnek van tanulsága, akkor az az, hogy soha egyetlen játékos sem lehet fontosabb, mint a klub, ahol játszik – akkor sem, ha a nagy Lionel Messivel vív örökös gólversenyt, s akkor sem, ha nap mint nap saját márkájú alsóneműket, szénsavas üdítőitalokat, csípős csirkeszárnyakat, korpásodás elleni samponokat és borotválkozás utáni arcszeszeket értékesít.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/36. számában jelent meg, szeptember 3-án.
