Aki csak a múltra figyel, az akár előre lefutottnak is tekinthette a vasárnap esti Albánia – Magyarország labdarúgó mérkőzést: az albánok az eddig lejátszott hat válogatott találkozó alatt még gólt sem rúgtak nekünk, és hozzánk kötődik a legnagyobb kudarcuk is. 1950. szeptember 24-én, egy barátságos mérkőzésen 12–0-ra kaptak ki Budapesten a Dózsa-stadionban. Az akkor még csak négyoldalas Népsport másnap a címlapján azt emelte ki az egyoldalú találkozóról, hogy „nagyszerű játékkal győzött válogatottunk, az albán csapat félórán keresztül egyenrangú ellenfélnek bizonyult”. Ezen a meccsen egyébként Puskás és Budai II. négy-négy gólt, Palotás és Kocsis pedig két-két találatot szereztek.
Az, hogy mi vagyunk a mumusuk, jól kiderült szombaton, az Air Albánia Stadionban is, ahol a magyar válogatott sajtótájékoztatóján az albán kollégák első kérdése is erre vonatkozott: mennyit számít a múlt, és az, hogy először és utoljára 1948-ban szereztek pontot ellenünk (0–0 Tiranában, egy Balkán-kupa-mérkőzésen – a szerk.). Marco Rossi szerint viszont a történelemnek nincs jelentősége a mai fociban, kizárólag a jelenen és a jövőn van a hangsúly. Az albánok erősek, a varsói négy–egyes vereségük nem tükrözi a pályán látottakat, így nem lesz könnyű dolgunk. Ráadásul mindkét csapat a győzelemre játszik majd, mert csak így marad esélye a csoport második helyének megszerzésére.
Csak a sajtótájékoztató volt a 2019-ben újjáépített fővárosi stadionban, a meccsre már utazni kellett: mivel a gyep kiégett és cserére szorult, ezért a válogatott találkozót a fővárostól negyven kilométerre lévő Elbasan városába költöztették. Albániában már tombol a koronavírus-járvány negyedik hulláma (vasárnap közel ezer új fertőzést és négy áldozatot regisztráltak a 2,86 milliós országban), ezért aztán csak harminc százalékban volt megtölthető a stadion. Négyezer jegyet adtak el, és a nézők között voltak magyarok is néhányan – annak ellenére, hogy az UEFA nem engedte meg a vendégszurkolók jelenlétét. A városban találkoztam néhányukkal, akik egy internetes oldalon, kétezer lekért, vagyis nagyjából hatezer forintért jutottak belépőhöz.
Az albán keménymag (Fotó: Magyar Hang/Lukács Csaba)
Másfél órával a kezdő sípszó előtt nagy dörgéssel megjött az eső – szerencsére nyári zápornak bizonyult, így arra jó volt, hogy a gyepet nem kellett fellocsolni.
Marco Rossi négy helyen változtatott az Anglia ellen pályára lépő csapathoz képest: pozitív koronavírus-teszt miatt kimaradt a csapatkapitány Szalai Ádám, visszakerült viszont az eltiltását letöltő Nagy Ádám, és mellette bizalmat kapott az edzőtől Lang Ádám, Botka Endre és Gazdag Dániel is. Érdekesség, hogy az albán csapat kezdőjében is volt némi magyar érdekeltség: a csatár Myrto Uzuni ugyanis a magyar bajnokságban, egész pontosan a Ferencvárosban játszik.
Igen lelkes hazai közönség előtt kezdődött a találkozó a holland Makkelie játékvezető sípjára. A tizenkettedik percben már három–nullra vezettek a hazaiak, de szerencsére csak a szögletek számában – az eredményjelző érintetlen maradt. Örülhettünk ennek a 15. percben is, amikor a Fradiban játszó Uzuni durrantott fölé tizenöt méterről. Rá három percre vezethettünk volna: egy előrevágott labdát Kleinheisler elcsípett az ellenfél tizenhatosán belül, egyedül vihette rá a kapusra, de a nyolc méterről leadott lövést védte a hálóőr. Utána nem sokkal szögletet ívelhetett Szoboszlai, Orbán kapásból lőtt, ez is fölé.
A huszonhatodik percben a magát sem kímélve kivetődő Gulácsit fejbe rúgta, térdelte az albán csatár, mindkettőjüket ápolni kellett. Utána volt egy tizenegyesgyanús helyzet nekünk, de a VAR is úgy látta, hogy Gazdagot nem lökték az ötös környékén. Utána, egészen pontosan a 34. percben csak a jószerencse mentett meg minket a történelmi albán góltól – egy szögletet követő csúsztatás után Kumbulla két méterről, egyedül lőhetett, de fölé ment az is! Az első félidő utolsó percében az albán kapusnak kellett védeni – egy szabadrúgás után Szoboszlai megiramodott a kapu felé, közel harmincról rárúgta, a kapus kiejtette, de Kleinheisler nem tudta rálőni.
A második félidőt már Dibusszal a kapuban kezdte a magyar csapat, a kapitányi szalagot Lang kapta meg az ezek szerint lesérült Gulácsitól. Ez a félidőt mi kezdtük jobban, Orbánnak volt egy távolis lövése, fölé. Az ötvenegyedik percben újra centikre kerültünk a történelmi albán góltól, de szerencsénkre Balaj az oldalhálóba bombáz. Aztán ilyet is ritkán látni focimeccsen: megérkezik a pálya fölé egy drón zászlóval, rajta nehezen kivehető albán felirat – állítólag valami helyi politikai ügy. Közben az aréna egyik sarkában összegyűlt egy hangosan szurkoló magyar tábor, lehettek vagy ötvenen.
A hetvenkettedik percben Dibusznak kellett nagyot védenie, majd jó helyről kapnak szabadrúgást az albánok, de szerencsére a sorfalba rúgják a labdát. Nagyon nyomtak az albánok, fel is harsant a magyar szurkolók torkából a „mindent bele!”
A nyolcvanadik percben újra veszélyes szabadrúgást rúghattak az albánok, szerencsénkre újra a sorfalba, bár a hazai közönség kezezést reklamált. Nagy volt a nyomás a védelmen, már-már hősiesen kellett védekezni az utolsó percekben.
A nyolcvanhetedik percben aztán Broja történelmet írt Albániának: a magyar kapu jobb sarkába bombázott, kikaptunk, elúszott a katari világbajnokság.
Világbajnoki selejtező, Elbasan Aréna:
Albánia–Magyarország: 1–0
