Vasárnap a magyar szurkoló azzal a tudattal mehetett ki a Puskásba vagy ülhetett le a tévé elé, hogy hetedik meccs óta veretlen a válogatott, ráadásul az Európa-bajnoki selejtező csoportunkban a sorozat felénél úgy állunk a tabella élén, hogy az ellenfelek még nem vették be a magyar kaput – az egyetlen ellenünk szerzett találat is Szalai Attila öngólja volt. A mostani játéknapon épp szünetünk van (páratlan számú együttes alkotja a csoportunkat, így valakinek mindig pihennie kell), és a szabadnapot barátságos mérkőzésre használták ki Rossiék. Egy csalódott cseh válogatott érkezett Budapestre, hiszen pár napja odahaza csak 1-1-et játszottak Albánia ellen. Érdekes, hogy a FIFA-ranglistán szomszédok vagyunk: Magyarország 36., míg Csehország a 37. helyen áll pillanatnyilag.
Az MLSZ szerint szinte minden jegyet eladtak, de a kezdés előtti gyászszünetre (Benkő Lászlóra, az MLSZ korábbi elnökére és a marokkói földrengés áldozataira emlékeztek) csak jó háromnegyed ház gyűlt be a Puskás Arénába. És nagy volt meleg: a telefonom 27 fokot mutatott, de az arénában megvolt az harminc is. A B-közép közben molinóval készült: 8 év a medence partján a magyar színekért – Köszönjük Bíró Attila! – ez állt rajta, megköszönve az augusztus végén távozott női vízilabda-válogatott kapitányának munkáját.
Lényegesen többet volt nálunk a labda, mint a cseheknél – a tizedik percben álomszép Szoboszlai-Varga-Sallai összjáték után Stanek nagyot védett, ez volt az első igazán komoly helyzetünk. Tíz perc múlva ők is eljutottak a kapunkig, de szabadrúgás lett kifelé.
A félidő felénél Szoboszlai lőhetett szabadrúgást nagyjából 25 méterről, ám csúnyán fölé vágta. Utána Szalai távolról nagyot lőtt, hatalmasat vetődve fogta a cseh kapus. Ebből lett az első szögletünk: egy szép kombinációból újra óriási helyzet, ám Sallai az ötösről fölé ütötte vállal. Hiába szerette volna a közönség, gólt nem sikerült szerezni, 0-0-val vonultak szünetre a csapatok. Ennek ellenére nem volt rossz hangulat, a szurkolók fél óránként Marco Rossi szövetségi kapitányt éltették.
Cseh helyzettel kezdődött a második félidő, de szerencsére nem lett baj belőle. Az ötvenharmadik percben a ma is zseniálisan játszó Kerkez Milos főszereplésével (gyors bedobás után szélvészgyors elfutás, majd hajszálpontos beadás) Sallai betalált, így nem csoda, hogy felrobbant a stadion: egy-null ide!
A 37 éves horvát bíró, Igor Pajac nem lesz a magyar közönség kedvence – furcsa ítéletei okán többnyire mi kerültünk hátrányba. Amikor Sallai letarolását is elnézte, a közönség hangos „hülye vagy” kiáltással fejezte ki nemtetszését. Való igaz, a cseheknek minden apróságot befújt, ám az ellenünk elkövetett szabálytanságoknál már messze nem volt ennyire következetes. Ennek is köszönhetően egyenlítettek ki a csehek, bár ehhez kellett a magyar védelem bizonytalansága is: Langot talán meg is lökték, amikor gyengén hazafejelt egy előrevágott labdát, a kifutó Dibusz nem érte el, Jurecka csak begurította az üres kapuba: 1-1.
A 72. percben aztán újoncot avatott a magyar csapat: pályára lépett a Kecskemét támadója, Horváth Krisztofer. Eléggé leült a meccs, amikor a 78.percben Szoboszlai kiharcolt egy szabadrúgást 17 méterről, neki ideális szögből – nem csoda, hogy az egész stadion talpra ugrott. Sajnos, ez is fölé ment, maradt az 1-1. Utána egész lövésparádét láthattunk a cseh kapunál, de kétszer is blokkolták Szoboszlai löketét, majd Kerkez lövésénél a labda kicsit elkerülte a kaput.
Ezt követően hiába hajtottak a csapatok, hiába akarták a győzelmet, komoly helyzetet nem sikerült kialakítaniuk, így maradt az 1-1-es döntetlen.
