Gálamérkőzésre számítottak a szurkolók vasárnap délután a Puskás Arénában, miután csütörtökön egy Szófiában kikínlódott döntetlennel eldőlt, hogy zsinórban harmadszor jutottunk ki az Eb-re. Az mostanában törvényszerű, hogy a jegyek órák alatt elfogytak, így telt ház volt várható a selejtezősorozat utolsó mérkőzésén is. Szó szerint telt ház – mivel a montenegrói szurkolók az UEFA döntése miatt nem jöhettek, a vendégszektort is el tudta adni az MLSZ a magyaroknak.
Azért ez sem volt tét nélküli: ha legalább egy pontot szerzünk, akkor biztosan a csoport élén végez a magyar csapat, és jobb kalapból várja a december másodiki sorsolást a jövő nyári németországi tornára. Ez az utolsó idei mérkőzése a válogatottnak, és ha ezen sem kapunk ki, akkor veretlenül zárjuk az évet, 11 meccses sorozattal – ilyen sem mostanában volt utoljára.
Már másfél órával a mérkőzés kezdete előtt jókora közlekedési dugó alakult ki a Puskás Aréna és a Keleti pályaudvar környékén, ahol sok szurkoló gyülekezett, kezdte beborítani a füst. Az viszont nem ígért sok jót, hogy az idegenbeli meccsen, Podgoricában játszott talán az egész sorozatban legrosszabbul a válogatott, és egyébként még soha nnem győztük le Montenegrót. Nekik is volt esélyük még a továbbjutásra: ha vasárnap Budapesten győznek, és Szerbai kikap otthon Bulgáriától, akkor mi csoportgyőztesként, ők pedig másodikként jutnak ki Németországba. Ez persze inkább matematikai esély volt számukra, mint valós opció.
Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott a Szófiában pályára lépő kezdőcsapathoz képest: Balogh Botond, Bolla Bendegúz, Gazdag Dániel és Nagy Zsolt is bekerült a kezdő tizenegybe. A meccs előtt szép koreográfiávl készült a kemény mag: egy hatalmas molinón az Irány az Eb! - felirat volt olvasható, és lufikból raktak ki egy több szektoron átívelő magyar zászlót.
A hatodik percben tizenegyes reklamált a közönség, miután Gazdag szépen befűzte a védőt és a tizenhatoson belül kibillentették, de a bíró sípja néma maradt. Az első 30-35 percben nagy helyzetek nem, sárga lapok viszont bőven voltak: hármat a montenegróiak, kettőt pedig mi (Szoboszlai és Gazdag) könyvelhettünk el. A harminvhatodik percben aztán elcsendesült az aréna: Rubezic az első valamire való montenegrói támadásból gólt fejelt és ezzel vezettek Budapesten! Még volt egy halvány remény, hogy a VAR közbeszól, meg is vizsgálták, de maradt az egy-null oda. A félidő végét megnyomták Szoboszlaiék, Dibusz gyakorlatilag fagyoskodott a kapujától harminc méterre, de az egyenlítő gólt a sok helyzet ellenére sem sikerült megszerezni, ezért hátránnyal ment az öltözőbe a csapat.
A második félidő kettős magyar cserével indult (Bollát Loic Nego, Gazdagot Kalmár Zsolt váltotta), a keménymag Székely Himnuszt énekelt és Erdély jövéjéről mondott rigmusokat, miközben az egyenlítő gól nem, csak az eső érkezett meg a Puskás Arénába. Tíz perc után egy sima kirúgásban megsérült a montenegrói kapus, akit percekig ápoltak, aztán végül le kellett cserélni. A hatvanhatodik percben aztán felrobbant a stadion, sőt szó szerint örömtüzek gyúltak egyes szektorokban, miután Szoboszlai másfél perc alatt két álomszép góllal megfordította a mérkőzést! Először egy cselsorozattal betört a védők közé és kilőtte a jobb lasót, aztán Ádám Martin passzából egyedül maradt a kapussal és nem hibázott. Máris jobban nézett ki az állás, 2-1 ide!
Fergeteges lett a hangulat a zsúfolásig telt stadionban, a vendégcsapat védői egymással kezdtek veszekedni, idő kérdése volt, mikor kapják a harmadik gólt. Helyette majdnem mi kaptunk egyet: váratlanul ziccerben vezethette kapura a labdát Oszmajics, de Dibusz (akinek alig volt dolga a meccsen) nagyot védett. Utána is a magyar kapus percei következtek: egy helyzeten belül háromszor is védett, hatalmas tapsot kapva a közönségtől. A hosszabbításban volt esélye a mesterhármasra Szoboszlainak, ám a tizenhatosról elvégzett szabadrúgássát védte a kapus. Bosszankodásra nem volt okunk, mert a kipattanót Nagy Ádám bevágta: 3-1 ide!
A csoport második mérkőzésén jókora meglepetésre Szerbia döntetlent játszott Bulgáriával (2-2), de ez már nem osztott-szorzott: Magyaroszág csoportgyőztesként, Szerbia másodikként jutott ki az Eb-re.
Eb-selejtező, G csoport, 10. (utolsó) forduló:
Magyarország-Montenegró 3-1 (0-1)
Puskás Aréna, 65 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)
gólszerzők: Szoboszlai (67., 68.), Nagy Á. (93.), illetve Rubezic (36.)
sárga lap: Szoboszlai (26.), Gazdag (35.), Dibusz (78.), Nagy Zs. (87.), illetve Camaj (13.), Savic (18.), Rubezic (34.), Vesovic (47.), Vujacic (70.), Raickovic (88.), Kuc (92.)
Magyarország: Dibusz - Balogh, Lang, Szalai A. - Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 94.), Styles (Horváth K., 64.), Nagy Zs. - Gazdag (Kalmár, a szünetben), Szoboszlai - Ádám (Németh A., 78.)
Montenegró: Mijatovic (Djukic, 58.) - Rubezic (Raickovic, 76.), Savic, Vujacic - Vesovic (M. Vukcevic, 55.), Jankovic (Radulovic, 70.), Kuc, Camaj (Krstovic, 70.), A. Vukcevic - Osmajic, Jovetic