
Több mint tízezer magyar szurkolót várnak a magyar válogatott első EB-meccsére szombat este Kölnben, ez pedig a külügynek is munkát ad – közölte szombaton délelőtt Szijjártó Péter. Szavai szerint minden eddiginél nagyobb konzuli jelenlétet rendelt el, 11 konzul lesz a városban: a reptéren, a vasútállomáson, a szurkolói zónában, a szurkolói vonulás útvonalán, a stadionon belül és kívül. Emellett a budapesti call center is folyamatosan működik majd. A szurkolói zónában külön mobilzónát is felállítanak, hogy a magyarok minél gyorsabban tudják intézni a dolgaikat, ha például dokumentumokat veszítenének el.
Szijjártó Péter azt is mondta, a drukkereket arra kéri, hogy a vonulás közben ne üljenek fel a provokációnak, működjenek együtt a magyar rendőrség kirendelt erőivel, az MLSZ által szerződtetett biztonsági szolgálattal és a helyi hatóságokkal is. – Reméljük, hogy a magyar szurkolóktól és a magyar válogatott győzelmétől lesz hangos Köln – fogalmazott a külügyminiszter.
A magyar válogatott szombat délután három órától mutatkozik be a 2024-es Európa-bajnokságon: a kölni RheinEnergie Stadionban Svájc együttese ellen lép pályára. A stadionban a nemzetközi mérkőzéseken 45 ezer néző fér el.