Hiába lőtt idegenben hármat a magyar válogatott, csak ikszelt Észtországban. Hogy lesz ebből Eb-szereplés?
Sport
Női kézilabdautánpótlás-válogatottjaink nyári eredménysora szép reményekre jogosítja fel a szurkolókat.
Mocsai Tamás, a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia igazgatója állítja, nekik az utánpótlás-nevelés a fő profiljuk.
A döntetlen sokkal igazságosabb lett volna az athéni mérkőzésen.
A magyar válogatott október 12-én Görögországban lép pályára a Nemzetek Ligájában. Újoncot is avathatunk.
Már tíz áldozata van a Mallorca szigetének keleti részét sújtó heves esőzéseknek. A világelső teniszező nemcsak a romok eltakarításában vállalt szerepet, hanem a rászorulóknak szállást biztosít, és pénzzel is segíti a károsultakat.
Az olimpiai szereplést követően úgy tűnik, kicsordult az elégedetlenség pohara. Pénztelenség és szakmai hibák a vádak között. A kormányt is hibáztatják.
Nem szerepelt le a magyar bajnok a Stamford Bridge-en az Európa Ligában.
A Mol Vidi FC arénája továbbra sem készült el, de 133 millióval megint megemelték a költségeket.
Lanzafame szép találata döntötte el a Ferencváros-Újpest rangadót, melyet majd 21 ezren láttak a Groupama Arénában.
Ők lesznek a 2024-es labdarúgó kontinenstorna házigazdái, simán verték Törökországot.
Tiszeker Ágnes szerint a mai módszerekkel rengetegen megbuktak volna már az 1976-os montreali olimpián is.
A harmadik Eb-aranyát megszerző sportoló egyszerre készül a civil életre és az olimpiára.
Darko Lazovic nagyon hiányzott elölről a BATE Bariszav elleni El-meccsen.
Az már most biztos, hogy anyagilag nem járt rosszul a klub. De vajon jól sáfárkodtak-e az eddig már megnyert milliárdokkal?