Csaknem háromszázezer új fertőzöttet regisztráltak, majdnem hatezren elhunytak.
Lukács Csaba
Mozipremier is lesz, egész pontosan premier előtt láthatja a közönség Buvári Tamás Magdolna című filmjét.
A helyi civilek tiltakozása ellenére a kormány egy óriási luxusszállodát és több száz hajó befogadására alkalmas kikötőt tervez, lebetonozva a fél tópartot.
Peruban az egyik legrosszabb a helyzet: egymillió lakosra 862, a járvánnyal összefüggésbe hozható haláleset jut. Kínai és amerikai gyógyszercég is kipróbál egy-egy oltást az országban, de már britekkel is tárgyal hasonló ügyben a latin-amerikai ország vezetése.
Kíváncsi vagyok, mit szólnának a katolikus hívek, ha egyszer csak kiderülne: Erdő Péter bíboros magára íratta az Esztergomi bazilikát.
Megtörtént az, ami 1972 óta nem: egy magyar csapat kiverte a nemzetközi kupából a Celticet!
Magyarország az egyik fő célpontja a Romániában végzett egészségügyi szakembereknek.
Megdöbbentő volt azzal szembesülni, mennyire szorgalmas volt: szinte mindenkiről adott jelentést, aki számított az akkori erdélyi magyar elitben.
Hogyan alakult ki egy vidéki városban a jelenleg legnagyobb magyarországi gócpont? Pápai riport!
„Sokan tartanak attól, hogy egyértelműsége ellenére az ügyet politikai alapon eltussolják. Én nem hiszem ezt, mert Orbán Viktornak nem érdeke, hogy Németh Sándort egy köztörvényes ügyben megvédje” – mondja a feljelentő.
Az új román-magyar autópálya-határátkelő a Bors 2 nevet kapta.
Már több mint 20,8 millióan fertőződtek meg világszerte.