Körbejártuk, mennyire könnyű vagy éppen nehéz zsidó- és roma identitás-foglalkozásokkal bejutni az iskolákba.
R. Kiss
Szerbia miniszterelnöke, Ana Brnabic egy nővel él együtt, aki egy gyermekkel is megajándékozta. Magyarországon ennek a gyermeknek 18 éves koráig még csak említés szintjén sem szabadna hallania olyan deviáns személyekről, mint amilyenek a saját szülei.
Az UNESCO is a Fertő tavi beruházás leállítását javasolja. Mi most az osztrák oldalról, hajóval jutottunk be a tóra, Magyarország felől ugyanis zárva a part. Riport!
Három év múlva már nem csak minőségi, hanem komoly létszámproblémákat is okoz majd a tanárhiány.
Jakab Péterrel ezúttal „elnéző” volt Kövér László.
A fővárosi konzultáció eredményét Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina ismertette.
Váratlanul Orbán Viktor is megjelent a kormányinfón.
Az elemző szerint sok tényező vezetett oda, hogy a Fudan Egyetem ügye ekkora visszhangot váltott ki.
Megvizsgálta a nemzetközi szakmai szervezet a magyar kormány jelentését, és a Fertő-tavi beruházás azonnali leállítását javasolja.
Kövér László házelnöknek jelentős szerepe van abban, hogy idáig fajultak a dolgok a Házban – mondta az LMP volt elnöke.
Jelentősen változnia kellene az osztrák szabályoknak ahhoz, hogy hosszú távon elfogadhassák a magyar védettségi igazolványt, amelyben nincs benne az oltóanyag típusa és a második oltás.
Drámaian ronthatott a járványhelyzet a serdülők pszichés állapotán, ezen az iskolai nyomás nem segít.