
Az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyaga 79 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a Covid-19 tüneteinek kialakulását, és nem növeli a vérrögképződés kockázatát – számolt be hétfőn a gyártó. Mint írják, erre a gyártó erre egy széleskőrű, az Amerikai Egyesült Államokban végzett klinikai vizsgálat eredménye alapján jutott. A résztvevők egyötöde volt 65 év feletti, 60 százalékuk társbetegségekben is szenvedett. A vakcina hatékonysága ebben a csoportban is 80 százalék volt.
Ez volt az eddigi legnagyobb létszámú (32 449 fő) részvételével végzett klinikai vizsgálat az AstraZeneca vakcinával.
Az AstraZeneca közlése szerint az oltóanyag 100 százalékban akadályozta meg, hogy a beoltottaknál súlyos vagy életveszélyes tünetek alakuljanak ki vagy kórházba kerüljenek.
Külön vizsgálták, hogy az oltóanyag növeli-e a vérrögképződés kockázatát és az igen ritka, főként fiatalabb nőknél előforduló agyi vénás sinustrombózis veszélyét. A vizsgálat alapján arra jutottak, hogy legalább egy adag vakcina beadását követően nem találtak megemelkedett kockázatot, CVST pedig egyáltalán nem fordult elő.
A vizsgálatban a résztvevők 4 hetes intervallumban kapták az oltás első és második adagját. Mivel korábbi vizsgálatok igazolták, hogy a vakcina hatékonysága az intervallum emelésével növelhető, ezért az eredmények alapján ilyen adagolási séma esetén még magasabb hatékonyság várható.
Mint arról korábban beszámoltunk, az AstraZeneca védőoltásának alkalmazását ideiglenesen több ország is felfüggesztette azért, mert felvetődött, hogy az oltóanyag vérrögképződést okozhat. Az Európai Gyógyszerügynökség azonban múlt héten közölte, az oltóanyag biztonságos.