Az új-zélandi kakapók a világ legveszélyeztetettebb papagájai. Ha nem próbálnák őket a modern tudomány minden vívmányával megmenteni, már rég kihaltak volna. Legnagyobb gyengeségük, hogy sok más szigeten élő, évezredeken keresztül ragadozó nélkül evolválódott fajhoz hasonlóan elveszítették a madarak legfontosabb védekezőmechanizmusát: a repülés képességét. Ráadásul kifejezetten nagy testűek (ők a világ legnehezebb papagájai), így még csak elbújni vagy elmenekülni sem tudtak, amikor megérkeztek a nyugati gyarmatosítók Új-Zélandra. Az embereknél még nagyobb veszélyt jelentettek számukra a gyarmatosítók által behurcolt ragadozók: a macskák és a patkányok. Minden abba az irányba mutatott hát, hogy a kakapó is a másik emblematikus új-zélandi röpképtelen madár, a moa sorsára jut (amelyet valószínűleg már a maorik kiirtottak a nyugati hódítók megérkezése előtt). De mégsem így történt.
4 kilogrammot is elérhetia kifejlett hím kakapók súlya, ezzel ők a világ legnehezebb papagájai. Minthogy repülni nem tudnak, és akkora súllyal a rohanás sem az ő világuk, amikor fenyegetve érzik magukat, inkább ledermednek, és mohazöld tollazatukban bízva próbálnak beolvadni a környezetbe. Ez közepesen szokott sikerülni.
65 centiméter hosszú is lehet a kakapó. E papagájok minden jellegzetessége azt tükrözi, hogy évezredeken keresztül nem kellett földi ragadozóktól tartaniuk. A maorik és fél évezreddel később a nyugati gyarmatosítók aztán patkányt, macskát, kutyát és nyestféléket hurcoltak be, amelyek számára nem volt kihívás kakapókat enni.
60 volt a kakapók teljes egyedszáma 1995-ben, pedig akkor már két évtizede tartott a megmentésüket célzó össznemzeti hadművelet. A konzervációbiológusok úgy ítélték meg, hogy a két új-zélandi főszigeten teljesen esélytelen a megóvásuk, ezért a part menti kisebb szigetekre koncentráltak, ahonnan teljesen kiirtották a ragadozókat, és a megmaradt kakapókat oda telepítették át. Egy maori törzs tagjai itt etetik és gondozzák a madarakat, illetve folyamatos állatorvosi felügyeletet biztosítanak nrekik.
200 fölé emelkedett a kakapók száma mára – a tenyésztési programoknak köszönhetően –, ami még mindig rettentően kevés, de már többszöröse a mélypontnak. Annak megítélése kérdéses, hogy a kakapót „vadon kihaltnak” kell-e tekinteni, hiszen bár hivatalosan vadon élnek a megmaradt példányok, valójában egy hatalmas szanatóriumszerű rezervátumban óvják őket a széltől is.
169 madár genomját szekvenálták meg néhány évvel ezelőtt, ami szinte az összes élő kakapó volt abban az időben. E vizsgálat eredményéből feltérképezték a madarak közötti rokonsági viszonyokat, így a szaporítóprogramok során a leghatékonyabban kerülhetik el a beltenyésztést.
9 madár pusztult el 2019-ben egy aszpergillózis járványban, ami egy gomba által terjesztett légzőszervi betegség, míg 12 túlélte a fertőzést. Ez az incidens is jól mutatja, hogy dacára a példátlanul gondos védelemnek, bármikor összeomolhat a madarak törékeny populációja.
3400 hektár a területe a Maungatautari hegyi rezervátumnak, amit kifejezetten a kakapók kedvéért hoztak létre az új-zélandi Északi-szigeten. Teljesen kiirtották a területről a ragadozókat, és elvileg behatolásbiztos vadkerítéssel zárták körül a parkot. Tavaly nyáron ide telepítettek 10 hím madarat, amelyekre nyomkövetőket erősítettek, így minden pillanatban követhető a helyzetük. Ha ők jól érzik magukat, akkor jöhetnek a tojók.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/1. számában jelent meg január 5-én.
