Akármi lesz is az eredmény 2022-ben, a pankrátorok szabadon távozhatnak a ringből, s készülhetnek a következő, „minden korábbinál nagyobb téttel bíró” összecsapásra
Álláspont
A narcisztikus jegyeket mutató amerikai elnök dicstelen távozása azért veszélyes a hasonló irányzatot képviselő politikusok számára világszerte, mert leleplezi e kurzus, az illiberalizmus valódi természetét.
Valódi szigorú lépések helyett másmilyen szigorú lépéseket tettek: elhallgatták a szakértőket. Majd, ha már a járvány felett nem tudták, átvették az irányítást a járvány kommunikációja fölött.
Lassan érő felismerés: nem lehet egyszerre az Európai Uniót és Orbán Viktort is támogatni.
Az elmélyülés színtere csakis a család, a szűkebb környezet lehet, viharos közéletünk alig nyújt kapaszkodót dúlt hitű honfitársaink számára.
Miközben Orbán Viktor a demokratikus világban szinte példa nélküli hatalommal rendelkezik, és egészen tág a mozgástere a járvány elleni védekezés irányítójaként is, mintha minden lényeges döntésnél igyekezne másokkal megosztani a felelősséget.
A brüsszeli botrány szimbolikusan jelzi, hogy eresztékeiben recsegnek-ropognak az orbáni illiberális rendszer erkölcsi tartóoszlopai.
A miniszterelnöknek esze ágában sincs úgy bánni az ellenzékével, tágabban: bármely, a kormányától független közéleti szereplővel itthon, mint amit magának az EU-tól megkövetel.
Amit látunk, nagyon is ismerős. A nyolcvanas évek legvégén zajlott a mostanihoz hasonló hatalom- és vagyonkimentés, csak akkor spontán privatizációnak hívták.
Hogyan és mitől bolondultak meg annyira, hogy a korábban leginkább csak egyes vallásokra jellemző vakhit bekerült a politikába, sőt még a hétköznapokba is, és kiszorította a megfertőzött emberek fejéből a valóságot.
Amikor egy jelentős intézmény sajtósa telefonon keresztül diktálja le az újságírónak a már jó előre letiltott nyilatkozatot, az egyszerre mutatja fel a rendszert, és annak paródiáját.
Különösen visszatetsző, amikor egy erőszakos, arrogáns, térfoglaló hatalom képviselője próbálja cinizmusba fojtani az értelmes vitát, egyszerre tolva el magától a felelősséget és az érvelés kényszerét.
Vajon olyan országról álmodtak a szabadságért, a haza függetlenségéért és az emberhez méltó életért vérüket ontó, menekülni kényszerülő vagy a megtorlást elviselő elődeink, mint amilyenben ma élük?
Biztos vagyok abban, a miniszterelnök a mostani eredményből is azt a következtetést vonja le, hogy 2022-ben még jobban borítani kell a pályát.
Harminc esztendővel a rendszerváltás után az átlagembernek ugyanolyan nehéz a magyar–magyar kapcsolattartás az erdélyi rokonokkal-barátokkal, mint a Ceausescu-rendszer legsötétebb éveiben.