Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az Árnyék podcastban külföldön élő magyarok vitatják meg a hazai belpolitikai élet és a külpolitika érdekes híreit.

A mai adás témáját egy olvasói levél adja, amit közkinccsé is teszünk. Eddig is sok adásban foglalkoztunk azokkal a lelki folyamatokkal, amik a kivándorlás során értek minket, de most bőséggel volt időnk ezt kibeszélni.

Hosszú hónapok óta tervezek írni Nektek, de nagyon nehezen értettem meg a heves érzéseimet és tudtam olyan formába hozni, hogy leírhatóak legyenek és kapcsolódjanak kérdésekhez, gondolatokhoz is a hiszti mellett. A legutóbbi adásban is többetek szájából többször elhangzott „nem értem, hogy miért van ez, hogy ilyenek és olyanok a magyar emberek” lökött át a holtponton, hogy most írjak.

Legközelebbi barátaim is külföldön élnek és velük kapcsolatban ugyanezen a folyamaton megyek át itthon élőként, szóval nem Ti indítottátok el bennem ezeket a dolgokat, de bízom benne, hogy a megértést és az előre vivő közös gondolkodást segítik majd a velem történtek a fenti kérdés megválaszolása (hogy miért ilyenek-olyanok) valami előre vivő folyamat beindítása érdekében.

Ámulattal látom és hallgatom, hogy milyen jó az oktatás, milyen jó a covid-megoldás, milyen jó az egészségügy, az érdekképviselet, a környezetvédelem, a demokratikus rendszer, a szomszédi viszony, a táj, a bürokrácia, egyszerűen MINDEN a Ti országaitokban és a barátaim választott hazájában is. Persze tudom, hogy nincs ez így, mármint hogy MINDEN, de ugye innen nézve nagyon könnyen tűnik úgy, hogy tényleg MINDEN MARHA JÓ.

Egyszer csak elkezd ez fájni, hogy milyen jó Nektek, hogy MINDEN olyan jó, itt meg minden milyen szar és innen nézve sokszor tényleg MINDEN szar és jajj, elkezdem magam és a többi itthon maradt szerencsétlent sajnálni. Ekkor azért kiakadtam magamon, mert tudom, hogy mennyi minden nehéz Nektek is, bele tudok érzeni abba, hogy milyen nehéz lehet távol élni a hazánktól, az itteni szeretteinktől és nem értem, hogy mi és miért fáj nekem ebben. Főleg, hogy csodás, boldog életem van és egyáltalán nem jellemző rám az irigység, meg hát amúgy is? Milyen primitív érzések ezek?

És mégis azon kapom magam, haragszom magamra, nagyon haragszom a magyar emberekre, haragszom a 20 éves fiamra, aki a szar magyar egyetemre megy (az ország állítólag legjobbjára amúgy, mert olyan okos és ügyes és szorgalmas, hogy felvették a legmagasabb pontszámú államilag finanszírozott szakra) és nem külföldre, mert azt mondja, hogy ide született ebbe az országba és neki itt van dolga. És nem fél az egyetemtől, mert ha tényleg nagyon szemetek lesznek (erről híres ez a szak), mondja ő, akkor ott hagyja. HOGY MI VAN? Mitől ilyen laza és okos ez a gyerek? És mitől ilyen tudatos? Magamba szálltam és azt kutattam, hogy miért nem örülök, hogy itthon marad és láthatom, ölelhetem bármikor. A válaszom az volt, hogy féltem. Na, de mitől? Tettem fel magamnak a kérdést ekkor már a barátaimmal és a férjemmel beszélgetve. Arra jutottam, hogy attól féltem, hogy abuzálni fogják az egyetemen. Megalázzák, nem arra lesznek kíváncsiak, hogy mi tud, hanem arra, hogy mit nem. Hogy fájni fog a feje a sok éjszakázástól, az egyáltalán nem korszerű biflázásra épülő tanulástól... hogy ebben lesz része a méltó tanulási környezet helyett. És ő attól ilyen erős és elszánt – azon kívül, hogy fiatal, mert nem élt meg még abúzust az életében. (Ez a luxus az életünkben, hogy nem állami iskolába járatjuk a gyerekeinket ugyanis.)

Ez az abúzus-motívum és az ehhez való viszonyulásom megismerése választ adott sok mindenre. Azt kezdtem el látni, és lett ettől sokkal könnyebb minden, mert elmúlt a haragom és csak a tehetetlenségből adódó bánat ül már rajtam, hogy a magyarokat a történelem során sok ilyen-olyan szintű abúzus érte, mígnem mi magunk is abúzerré váltunk, és erről soha senki nem beszél. Ahogy a németek állítólag ki tudták beszélni és meg tudták élni a nácizmusuk terheit, mi ugye semmi ilyet nem csinálunk. Erőtlenek vagyunk, bánatosak, kiszolgáltatottak, hagyjuk, hogy történjenek velünk a dolgok ahelyett, hogy kezünkbe vennénk a sorsunkat, ilyen OV- féle képzelt megmentőkbe kapaszkodunk, bántjuk egymást... Szerintem népünk és az egyes emberek karakterjegyei is teljesen hajaznak a bántalmazott emberek tüneteire. Kutakodtam ezzel kapcsolatban és sok mindenkivel megosztottam a fenti agymenésemet. Ezt a cikket találtam, melynek szerzője pont erre jutott magyarok és a választott kormányunk kapcsolatát illetően, úgy érzem, világosabban benne van a lényeg, mint az én érzelgős soraimban.

Ti mit gondoltok erről? Lehet ez egy lehetséges válasz a magyar nemzet ilyen-olyan állapotának okait kutatva? Volna kedvetek egy gondolatmenetet futtatni erről az egyik adásban? Érdekelnének a meglátásaitok és válaszaitok és milyen jó lenne, ha elkezdenétek arról is beszélgetni, hogy mi a szart lehet ezzel kezdeni. Mármint egy ilyen balsors feldolgozásával. Hogy hogy csinálják ezt a Ti választott hazáitokban – ahol azért szintén van és volt balsors, hogy mit kéne csinálni itthon, stb.
Köszönöm, ha gondoltok erre és gondolkodtok erről. Addig is üdvözlettel: B K

Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági: Izrael
Bán András: Svédország
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf: Anglia
Hang: Barcza Gergely

Fizessen elő a Magyar Hangra!

„Ne kelljen újra bizonyítani, ki a jó hazafi” – Magyar Hang-ajánló

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom