Nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, ezért a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette a sikkasztás és más bűncselekmények gyanúja miatt indult nyomozást abban az ügyben, amelynek fontos szereplője Veress László, Kövér László házelnök kabinetfőnöke – írta meg értesüléseire hivatkozva a 24.hu.
A lap emlékeztetett, tavaly tárták fel, hogy a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány külhoni magyaroknak szánt adományból vásárolt egy budai, 240 millió forintot érő villalakást, amelyet Veress László családja használt. Az adományokból egy Audi A6-ost is vettek, ezt Visontai Kálmán vette, aki Veress munkatársa az Országházban.
Arra is kitértek, a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítványt három évvel ezelőtt alapították, de honlapja, sőt bírósági bejegyzése szerint még e-mail címe sincs, továbbá híradások nem jelentek meg a tevékenységéről.
A szervezet egyetlen forrásból kapott 322 millió forintnyi adományt, amit Frank Liu tajvani milliárdos üzletembernek köszönhetnek, aki az Index korábbi cikke szerint jó barátságot ápol Kövér Lászlóval, akit a házelnök állami kitüntetésre is felterjesztett. Ugyanakkor a 24.hu szerint bár az alapítvány a támogató megnevezéséhez egy Probillion Limited nevű céget írt, ám ilyen nevű, működő céget nem találtak a nemzetközi cégadatbázisokban. Ehhez képest a rendőrség a nyomozást megszüntető határozatában arról is írt: „A rendelkezésre álló adatok szerint a Probillion Limited adományozó szervezet részéről olyan információ, adat nem áll a rendelkezésünkre, mely arra utalna, hogy az Alapítvány képviselői – megtévesztve az adományozót – az adománygyűjtés céljáról a tájékoztatási kötelezettségüknek nem tettek eleget.” A lap megjegyezte: az a határozatból nem egyértelmű, hogy a rendőrség kereste-e a Probillion Limitedet az adományozás körülményeiről érdeklődve, és ha igen, a keresés mire vezetett.