Pénteken mi is elzarándokoltunk a tatabányaiak legendás hamburgerezőjéhez a vasútállomás és piac közvetlen közelében. Dél körül érkeztünk, a négy fokos hidegben jó negyven méteres sor állt. Beálltunk a végére – előttünk negyvenes férfi áll gyerekével, aki nyaggatta apját, hogy inkább menjenek az alig száz méterre lévő Vértes Centerben lévő McDonaldsba, ott legalább meleg van és a sor is kisebb. Az apuka kitartott, azt mondta, a Dixie a kamaszkorára emlékezteti, és még egyszer utoljára meg akarja kóstolni a hamburgerüket.
A tatabányai Dixie 1989. június 16-án, pénteken nyitott ki a város első hamburgerezőjeként – akkor még csak Budapesten működött gyorsétterem az országban. Egy Angliából érkező, de magyar többségi tulajdonú franchise lánc része volt: a Népszabadság 1994 májusában arról írt, hogy a Dixie Csirke Kft. saját tőke és saját üzlet híján forgalmas helyeken lévő üzlettel rendelkező kisvállalkozókat keresett az együttműködésre. Tatabánya után Pécsett nyílt meg a következő Dixie, aztán Budapesten is Miskolcon is néhány, de a tatabányai bírta messze a legtovább.
Csongrádi Endre (akit mindenki csak Dixie bácsiként ismer a városban) és felesége nyilatkozott a kormánypárti Kemmának, és a bezárás fő okaként azt jelölték meg, hogy elfáradtak a három évtized alatt.
A cikkbe a múltidézés is belefért: az első nap bevétele kétezer forint volt úgy, hogy akkoriban 34 forintba került egy hamburger. Mivel a közelben volt egy diszkó is, szombatonként késő éjfélig tartottak nyitva, és akadt olyan nap is, hogy kézzel megpucoltak 360 kilogramm krumplit, mivel akkoriban még nem lehetett sütésre előkészített állapotban megvenni a hasábburgonyát.
Hosszú sor állt a hamarosan végleg bezáró tatabányai hamburgerező előtt 2022. december 30-án. (Fotó: Lukács Csaba/Magyar Hang)
Egyik ismerős, aki rendszeresen árul a piacon, árnyalja picit a képet. Állítása szerint Dixie bácsi a kormánypárt elkötelezett támogatója, ezért rosszat nem mondana róluk, de a kemény döntés fő oka nem a fáradtság, hanem a nemrég megérkezett 1,4 millió forintos villanyszámla. A hamburgerező olajsütői és a többi, korosodó berendezés egyszerűen zabálja az áramot, és ezt a mostani vállalkozói rezsiárak mellett egyszerűen lehetetlen kigazdálkodni.
Miután fél óra után is alig volt haladás, és távolról érkezőként nincsenek ízemlékeim a legendás hamburgerről, ezért feladom és kiállok a sorból, átballagva a közeli McDonaldba. Este lehet látni az RTL híradóban, hogy valamikor a nap folyamán ők is forgattak itt, és megkérdezték a Dixieből éppen kilépő, kezében egy darab hamburgert szorongató férfit, mennyi időbe került ezt megszerezni. Másfél órát álltam sorba – jött a válasz.
