A magyar kormány még nem döntött az új szankciós csomagról

A magyar kormány még nem döntött az új szankciós csomagról

Szijjártó Péter a brüsszeli NATO-csúcson (Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szijjártó Péter, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorban tegnap arra emlékeztetett, hogy, az Európai Bizottság szombaton ismét előállt egy új, immáron hatodik szankciós javaslatcsomaggal. Kiemelte, a magyar kormány ennek kézhezvételét követően közölte, lehetetlennek tartják, hogy még aznap délutánig véleményezzék az indítványt, mivel szerintük azt mélyebb elemzésnek kell alávetni.

A miniszter elmondta, vasárnap délutánra összehívták az Állandó Képviselők Tanácsát Brüsszelben azzal a lehetőséggel, hogy akár már ott döntés szülessen az újabb szankciókról, azonban Szijjártó Péter nem biztos benne, hogy ez már ott megtörténhet. Közölte, az MVM-el, a Mollal, valamint az Innovációs és Technológia Minisztériummal (ITM) közösen elemzik a csomagot, amelyet csak abban az esetben támogatnak, ha azok nem veszélyeztetik a magyar energiaellátás biztonságát.

A szankciós javaslat bevezető része ugyan világossá teszi, hogy a földgáz- és kőolajszállításokra, valamint a nukleáris iparra nem vonatkozik, azonban érdemes a részleteket is megvizsgálni - fejtette ki Szijjártó Péter, hozzátéve, a mostani szankciós javaslatok között van olyan pont, amely az oroszországi energiagazdálkodás esetében tiltana be technológiák, termékek exportálását.

Emellett vas- és acélipari termékek importjára vonatkozó korlátozás is van a javaslatban, további pénzügyi korlátozások az újabb személyek listázásán túl - tette hozzá a tárcavezető.

(MTI)

 

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

Ha Petőfi egyszer csak felbukkanna 2024-ben, Orbán Viktornak nem is kellene olyan nagyon erőlködnie, hogy meggyőzze őt a NER igazáról – mondta a költő visszatéréséből féktelen szatírát gyártó animátor, aki szerint az alkotását talán még Bayer Zsolt is nevetgélve nézné. A YouTube-on két hete bemutatott videó nagyot megy, eddig több mint 110 ezren látták, és hamarosan jön a folytatás. Mitől különleges hely a Szondi utca, hogyan fordul „a teremtője” ellen Petőfi, mi a baj Gyurcsánnyal, miért gesztikulál olyan hevesen Tölgyessy Péter és hogyan lett ekkora a siker a videó? Erről kérdeztük az animáció alkotóját, aki örül a pozitív visszajelzéseknek, bár felkészült az ellenkezőjére is, őrzi anonimitását, a közönségtől pedig csak madártejet vár támogatásként.