„Auschwitz mindig ott ült nálunk a konyhaasztalnál”

„Auschwitz mindig ott ült nálunk a konyhaasztalnál”

Jávori Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző és Szabó Tibor Benjámin az Auschwitz, végállomás bemutatóján (Fotó: Az Élet Menete Alapítvány/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az első elbeszélés volt, ami a haláltáborról született, sőt, azt egyenesen ott, a kaszárnyák között írták, mégsem juthatott el eddig a szélesebb olvasóközönséghez. Nem mintha Eddy de Wind könyve ne jelent volna meg korábban. A holland kiadás rögtön 1946-ban érkezett, amikor még előkép sem volt, de hiába, mégsem lett olyan elsöprő hatása, mint mondjuk a későbbiekben Anne Frank (nem a táborban írt) naplójának.

A túlélő fiának szavai szerint: „szögesdrótos irodalomnak” is nevezték akkoriban, és nem igazán akartak hallani róla. Később Eddy de Wind még próbálkozott egy kiadással 1980-ban, aztán elkezdett az angol fordításon dolgozni, de az Auschwitz, végállomás című kötettel csak most, hetvenöt évvel a tábor felszabadítása után kezd ismerkedni a nagyvilág. A magyar változat az Athenaeum-nál jött ki, Alföldy Mari fordította, és szerda délelőtt mutatták be a New York Palace-ban Az Élet Menete Alapítvány és a Líra csoport szervezésében. A rendezvényen Balázsy Panna beszélgetett a szerző fiával, Melcher de Winddel, de előadást tartott Pécsi Tibor történész is.

Ami viszont váratlanabbnak tűnhetett, az Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár megnyitója volt. Az elhangzottakat tekintve nem a rossz értelemben meglepő, viszont zavarba ejtő beszéd hangzott el arról, hogy a jelenlegi kormány az egykori vezetés felelősségét tagadhatatlannak, vitathatatlannak és elfogadhatatlannak tartotta mindig is. „Fontos, hogy a magyar kormány képviselője egy ilyen rendezvényen ott legyen, és Az élet menetét is sok éve támogatjuk, természetesen ott leszünk idén is” – mondta. Felidézte az ELTE-s egyetemi tanulmányait, illetve a megjelentek figyelmébe ajánlotta a mandineres Veszprémy László Bernát Gyilkos irodák című kötetét, amiről egyébként lapunkban Jeszenszky Géza is pozitív kritikát írt korábban. „A német megszállás ugyan 1944-ben történt, de nem szabad elfeledni, hogy voltak előpontok, az első numerus clausus rögtön 1920-ban. Ekkortól kezdődtek a zsidókkal szembeni korlátozó intézkedések” – hallhattuk Szalay-Bobrovniczkytől. Auschwitz valóban a legnagyobb magyar temető, mondta, és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány százmilliós projektjét emlegette, amit a túlélők leszármazottainak támogatására hoztak létre.

A helyettes államtitkár egyértelmű szavai pozitív fogadtatásra találtak Melcher de Windnél is, aki a beszélgetés során kifejtette: vigasztalónak tartja, hogy Magyarországon elismerik a múltbeli hibákat. Hollandiában kevésbé ez a helyzet, és a kormány bocsánatkérésére is 75 évet kellett várni – elevenítette fel a múlt heti hírt Mark Rutte nyilatkozatáról. Ugyanakkor a rendezvény végén felszólalt az ELTE BTK Néderlandisztikai Tanszékének korábbi vezetője, Gera Judit, aki szerint Magyarországon a helyzet közel sem olyan, mint amilyennek a helyettes államtitkár szavai alapján tűnik. Magyarországon olyan emlékmű állhat, amin gyilkosok és áldozatok nevei egymás mellett szerepelnek, miközben nyílt antiszemita kampány zajlik Soros György nevének felhasználásával – sorolta. Szerinte ebből a légkörből fakad az is, hogy korábban egy hallgatója komolyan elgondolkodott azon, Anne Frank nem élhette-e túl valójában a háborút. És ne feledjük azt sem, hogy Hollandiában sokkal kiterjedtebb volt az ellenállás, mint Magyarországon – mondta, sajnálatát kifejezve, hogy Szalay-Bobrovniczky Vince előzőleg távozott, és ezt már nem hallhatta. Minderre válaszul Melcher de Wind elmondta, nem ismeri annyira részletesen a magyarországi viszonyokat, de Soros Györgyöt mindenképpen hősnek tartja. Fontos azokra figyelni, akik a humanitást és a demokráciát igyekeznek védeni – mondta.

Szabálytalan ez a memoár, mert nem tudott rá hatással lenni az Auschwitzról kialakult közbeszéd, ugyanakkor ő sem tudott hatni azokra – erről már az Athenaeum igazgatója, Szabó Tibor Benjámin beszélt a könyvbemutató elején. A könyv így többféle, hagyományos narratívát újraír, illetve megrázó az is, ahogy az SS munkáját bemutatja. Szokás volt úgy gondolni az ott szolgáló németekre, mint akik hidegfejű precizitással gyártják a halált, a naplóból viszont kiderül, hogy csak a szlogenek szintjén voltak jól szervezettek. Egyébként pedig teljesen képtelenek voltak ilyesmire, csak „lumpen senkiháziak” voltak – jelentette ki a kiadóigazgató.

– Alapítványunkkal több mint 17 éve dolgozunk a kirekesztő, rasszista, antiszemita nézetekkel szemben – kezdte Az Élet Menete alapítvány kuratóriumának elnöke, Gordon Gábor. De továbbra is sokat kell tenni szerinte, és az emberek többsége még mindig közömbös, ha például meghall egy rasszista mondatot az utcán. Mi itt, Európa közepén sem lehetünk nyugodtak, emlékezni és emlékeztetni mindenki kötelessége, szögezte le. Pécsi Tibor történész is erre hívta fel a figyelmet, azt az idézetet hangsúlyozva: „a felejteni akarás meghosszabbítja a száműzetést.”

Melcher de Wind azt mondta, édesapja memoárja abban különbözik a többitől, hogy ő ott maradt a németek kivonulása után, ott kezdte el leírni a történteket. Sőt, az, hogy elkezdte ezt a naplót, az egyik oka volt annak, hogy életben maradt. Auschwitzban talált egy olyan jegyzetfüzetet, amiben a németek az adminisztrációt végezték korábban, ebbe kezdte feljegyezni emlékeit. Melcher de Wind szerint aztán a füzet a családjuk tulajdonában maradt, ő gyerekként még játszott is vele.

Eddy de Wind maradásával derült ki az is, hogy a németek kivonulása után sem szűntek a pokoli viszonyok, sőt: „emberek ezrei haldoklottak, nem kapott senki enni”, rendkívül súlyos állapotok uralkodtak akkor is Auschwitz-Birkenau-ban. Bár a könyvet először E/1-ben kezdte írni, aztán erre is képtelen volt, így inkább egyes szám harmadik személyben folytatta, és Hansról kezdett beszélni, így távolítva magától az egészet. A megnyugvás pedig természetesen nem jöhetett a hazatérés után sem. A holland orvost rendkívül súlyos lelki betegségek kínozták, többször is került kórházba miattuk. „Auschwitz mindig jelen volt a családunkban, édesanyám azt mondta, mindig ott ült nálunk a konyhaasztalnál” – fogalmazott. A félelem és a fájdalom mindig jelen volt, így kellett felnőnie Melcher de Windnek. Pedig az édesapja még pszichoanalitikus is volt, talán emiatt pedig mindig beszélt az átéltekről, „azt mondta, a gyerekek különben fantáziálni fognak, és a fantáziák sokkal szörnyűbbek lesznek.” Sokáig is tartott a szerző fiának, hogy rájöjjön, az élet nemcsak fájdalom lehet.

Melcher de Wind szerint 1946-ban, amikor először megjelent a könyv Hollandiában, még mindig elég ellenséges légkör uralkodott. Édesapja számára nem is volt jó ezt megélni, viszont vallja, hogy rajta keresztül megnyugvást lelhet a már elhunyt Eddy de Wind is. „Nem hiszek a halál utáni életben, szerintem az ember a gyerekeiben él tovább” – magyarázta. Az 1980-as megjelenés után pedig most sikerült eljutni odáig, hogy a beszámolót szélesebb körben ismertté tehessék. „Az édesanyám már idős, és úgy gondoltuk, miatta is érdemes most még ezt megpróbálni”, zárta Melcher de Wind. Az Auschwitz, végállomás kötet kapcsán most kötötték meg a 28. szerződést, ennyi nyelven jelent meg mostanra közel száz országban.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Ki lesz a nyerő? – Magyar Hang-ajánló

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom