Csaknem minden kórházban dolgozó már oltott
Oltanak a Novavax vakcinával (Fotó: Novavax.com)

Napirenden van az egészségügyi dolgozók kötelező harmadik oltása. Az egészségügyi dolgozók oltottsága 95 százalék fölött van, az orvosoké még magasabb. Nagyon sok olyan egészségügyi intézmény van, ahol csak az nincs beoltva, aki egészségügyi mentességgel rendelkezik a kötelező oltást illetően, néhány ilyen van – írja az atv.hu a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) információjára hivatkozva.

A KTK tájékoztatójából az is kiderül, hogy „a jogszabálynak megfelelően minden minisztériumban elvárt az oltás felvétele. Erről a dolgozókat tegnapig értesítették a minisztériumok”.​

Több mint ötezer új fertőzöttet találtak tegnap
Magyar Hang

Több mint ötezer új fertőzöttet találtak tegnap

165-en hunytak el koronavírus következtében.

A Koronavírus Sajtóközponttól kapott információk szerint az eddigi döntések továbbra is érvényben maradnak, azaz „a kórházakban újra emelt kapacitásokkal dolgoznak és kötelező a maszk viselése az egészségügyi intézmények mellett a tömegközlekedésben, és a kormányablakokban is”.

A harmadik oltás kötelező felvételét egyelőre nem tervezi a kormány, de később születhet ilyen döntés. Ezzel együtt erősen ajánlott az oltás mindenki számára.

Nagyon sok olyan egészségügyi intézmény van, ahol csak az nincs beoltva, aki egészségügyi mentességgel rendelkezik a kötelező oltást illetően, néhány ilyen van.