Daganatos, demens nőt küldtek haza a kórházból, hat napon át szenvedett, majd visszakerülve meghalt
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet (Fotó: Délpestikórház.hu)

Egy idős nőt annak ellenére bocsátottak haza áprilisban, a kórházkiürítés idején a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházból, hogy végstádiumos, magatehetetlen beteg volt – írja az Index az RTL Klub híradójára hivatkozva. A nőnek borzalmas szenvedéseket kellett kiállnia, mielőtt meghalt.

A nő lánya a műsorban elmondta, a testvérétől kellett megkérdeznie, hogyan kell a szükséges injekciókat beadni. Mivel az édesanyja nem tudott nyelni, ezért a „torkára nyomott” fecskendőből itatták. Lánya szerint hat napig, amíg náluk volt, az anyja „embertelenül szenvedett”, nagyon sokat jajgatott, nekik pedig „se éjjelük, se nappaluk” nem volt. Végül visszavitték a kórházba, ahol másnap meghalt.

Elindult a nyomozás az MSZP álmentős videója kapcsán, a nő bevallotta, hogy mégsem volt soha mentős
Magyar Hang

Elindult a nyomozás az MSZP álmentős videója kapcsán, a nő bevallotta, hogy mégsem volt soha mentős

Németh Athina elismerte, hogy sosem állt szerződésben mentős céggel.

Családja tudja, hogy így is, úgy is meghalt volna, de szerintük nem mindegy, hogy muszáj volt-e ennyit szenvednie. Ezért a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordultak, akik készek az ügyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé vinni, mert szerintük az állam nem teljesítette a kötelezettségeit, a beteg nem részesült megfelelő ellátásban.

A nő lánya először az MSZP által ismertté vált álmentőssel, Németh Athinával készített interjúban tűnt fel. A Helsinki társelnöke, Kádár András Kristóf szerint ennek ugyanakkor semmi köze az idős asszony kálváriájához, arról ugyanis pontos kórházi dokumentáció áll rendelkezésre: az a kérdés, ki lehet-e tenni valakit olyan állapotban a kórházból, amilyenben a beteg volt.